Működőképes valóság










Ez valójában egyszerűen azon múlik, hogy milyen az a világ, mellyel azonosítom magam, és abban a világban milyen a legmegfelelőbb viselkedés.
Az álkémiában úgy beleértve az egyiptomi rendszert is, mint egy egyszerű eszközre, mely egy másik valóságban működik, nevezhetem a kvantumvalóságban.
Ahogy megtanuljuk hogyan kel megfogni egy könyvet és letenni azt, megtanulható az is, hogyan kel véghezvinni dolgokat a kvantumvilágban, csak egy megbízható tanulási módszerre van szükségünk.

A belső alkímia rendszerek pontosan erre valók: Tanítási módszerek.
Az alkímia mesterségének az elsajátítása magával hozza a nem hétköznapi képességeket vagy a tudat erőinek hihetetlen végső sorát, melyeket a jógában Sziddniknek nevezünk.
Ezek a képességek nagyon különlegesnek tűnnek a nyugati gondolkodók számára, éppolyan rejtélyesek, mint maga kvantumvilág, ahonnan származnak. De ezek a tudat természetes kifejeződései.

A Tudat erői vagy a Sziddhik

A tudat erői természetesen tárulnak fel amint valaki, előrehalad spirituális útján.
Igen sok esetről vannak feljegyzések:
Buddhizmus
Kereszténység
Iszlám
Zsidó
Taoismus
Sámánizmus
Gyakran bizonyságot tesznek ilyen erőkről. A tudatosság erői vannak kisebb és nagyobb sziddhi erők.
A kisebb tudatossági erők közé sorolhatjuk, vagyis olyan pszichikus képesség tartoznak mint a:

Ezek kifinomult fizikaeszközök
Tisztánlátás    Belső látás
Tisztán hallás Belső hallás
Tisztán érzékelésBelső érzékelés

Amikor tudunk valamit, de nem tudjuk honnan
Tisztán tudásBelső tudás

Sok jogi, jogini, szent és misztikus beszámolt arról, hogy képes volt látni távoli helyeken lévő tanítványait, amikor a tanítványai, szólította őket.

A tisztánhallok nagyon finom akusztikus benyomásokat észlelnek. Tudatuk belső birodalmát hihetetlenül szép hangok és zene töltik el. Néhány nagy zeneszerző is azt érezte, hogy mintha hallaná azt a zenét ezekből a birodalmakból, és ez, a szférák zenéje nagybanbefolyásolta zene szerzeményüket.

Néhány ember nagyon kifinomultan érez dolgokat, ezeket tisztánérzőknek nevezik. Gyakran egy nagyon finom határvonal húzódik a tisztánérékelés és az empátia (vagy beleérzékelő képessége) között.

Az empátiával rendelkező személyek is nagyon fejlett érzékeléssel rendelkeznek, és gyakran átérzik átérzik más emberek érzéseit, különösen, ha nagyon közel állnak hozzájuk. A tiszán érzékelők is lehetnek empatikusak, de ezen túl pszichikus benyomásokat is kapnak nagyon finom fizikai formában.

A tisztántudás a leglenyűgözőbb tudati erő (sziddhi) Ez akkor igaz, ha sejtelmeidről kiderül hogy igaz. Ha kiderül nem igaz akkor Káprázat Ha valaki, felemelkedik a tudatossági lépcsőfokain akkor az egyén személy tudatossága olyan tudatosságokra, tesz szert, mint a tiszta tudás, és az egyre gyakoribb tisztadudás eredményei.
A kisebb tudatos erők, közé tartozik a gyógyító képességek.

A nagyobb tudatos erőközé tartoznak pd. a levitáció.
A sziddhi erejét felhasználva meg tudja állítani az esőt vagy esőt, tud, teremteni.

A sziddhik úgy viszonyulnak hozzánk mint az alma az almafához. A gyümölcs az almafa természetének legbelsőbb lényege. De az almafa is akkor teremt hamár elért egy bizonyos fejlődési állapotot, addig a gyümölcs csak lehetőség marad.

Amikor az emberi egyéni tudatosság elér egy bizonyos fejlődési szakaszt, a sziddhik spontán megnyilvánulnak.
Nagyobb sziddhik közé tartozik pd. A teleportálás, és a bilokáció (ennek jelentése két helyen lenni egyszerre
Minden alkémia hagyománynak megvannak a saját módszerei, mint pd. a szellemgyógyászatban a szenszebil használatával való gyógyítás. A szellemgyógyászat irányzat szerint erők kifejlődése az éteri duál megerősödésének, tisztításának, formái. Mellékhatása az egészség.


A belső alkémia tégelye maga a tudatosság.

A belső alkémiai folyamatokban átalakuló anyagok nagy változatosságot mutatnak a tekintetben, hogy honnan erednek és hogy merre áramlanak tovább.  Ezen anyagokhoz sorolhatunk néhány fizikai ingerületátvivő anyagot, hormont, testnedveket és némi váladékot is. Ide tartoznak azonban olyan megfoghatatlan, finom anyagok, olyan illékony dolgok is, mint a csi a taoista irányzatban, a prána a jógikus irányzatban a szelek ( lhung) a tibeti irányzatban, és a neterek az egyiptomi irányzatban.  A belső alkémia leginkábba finom anyagok ezen osztályával kapcsolatos.  És az átlag ember számára ezek a legnehezebben érthetők fogalmak.  Szerintem ennek az oka, hogy a hétköznapi valóság newtoni világához vagyunk hozzászokva.  

Tudatosítsd magadban egy pillanatra az egyik kezed.  Csak tereld rá a figyelmedet.  Tudatosítsd magadban a helyzetét, súlyát, és a kezedben élő fizikai érzelmeket. Melyik kezedben van több fizikai érzet?  Más szóval melyikben van több energia?

A legtöbb ember abban fog több energiát érzetet tapasztalni, melyre épp fókuszol, mert az energia a tudatosságot követi.  A tudatosság alkémi tégelyét a kezünkre irányitottuk és igy megnőtt az érzékelhető energia abban a kézben.  Ennek a neurológiai háttere igen összetett, de a figyelem fenttartásának gyakorlata igen egyszerű.  Minden nap gyakoroljuk.

Néha a légzés hozza mozgásba az alkémia reakcióit. Időnként egy külső energiaforrást kell alkalmazni, mint a napenergia, vagy egy szertartáshoz használt tűz. 
Az alkémia ritkább formáihoz más elemeket használunk, például vizet vagy levegőt.
A föld energiájával legyökerezzők magunkat hogy jobban tudjunk manifesztálni.

Amikor az alkimista külső  energiát használegy alkémiai reakció elinditásához,  akkor egy lángra kell koncentrálnia( tudatosságának tartályában), hogy az anyagot átalakitsa. Vagy a nap energiáját is használhatjaa ugyanigyegy belső alkémiai reakció működtettésére. 




Egy ősi egyiptomi gyakorlat a Nappal:











A Ka test néha az éteri duálnak vagy spirituális ikárpárnak is nevezzük. Alakja és mérete megegyezik a fizikai testünkel ( khat ), de tisztán energiából állés csak nagyon kicsi a tömege.( vagy sűrűsége). Amintezt a finomenergia-testet a tudatosságom tégelyébe tartom, érzem a Nap melegét és bevonzom a szükséges és elérhtető finomenergiát a napfényen keresztül a Ka-testeme.  A Napban találhatő energiák egy részét tudományosan is dokumentálták, mint pd. Az ultraibolya-sugárzását és a teljes spektrumú fény elsődleges szinei. Kisérlettekel is bizonyitották hogy a teljes spektrumú fény nagyon pozitivvan hat  az egézségre.  De egy sereg még finomab energialétezik, melyeket még nem ismert el a tudomány.  Ezek a szubtilis energiák valószinüleg túl finomak a jelenlegi mérési módszerekhez.
A taoisták ezt a finomenergiát a szolarizált ( nap) jang csi néven emlitenék, egy jógi talán szúrja ( Nap) pránaként emlitené.  Az egyiptomi irányzathoz tartozó alkimista egszerűen azt mondaná, hogy RA netere-je ( a napisten ereje).   De bárhogyan is nevezzük, de van egy másfajta finomenergiájais a napfénynek.  Amit a technika gyakorása során felfedezten azt karoszék módszernek nevezem. Leveszem az ingemet és ledölök a karosszékbe. A ka testemet tudatosságom tégelyébe tartom… Egyszerűentudatositom magamban a Ka-mat vagy ahogy mondhatnám, ragyogó fényből álló testként képzelem el.  Majd ellazultan belélegzem, és a belélegzéssel bevonom a Nap finomenergiájáta Ka-mbaNéha a köldökömön keresztülvonzom be az energiát, és keresztül áramoltatom a Ka-testemben, mely az egyiptomi alkémia keresztül vonzom be a napenergiát, a RA egyik megjelenési formáját.Amint feltöltöm azt a miniatür Napot a Ka testemben az energiatöbblett spontán továbbáramlik a testembe.  Néha jobban szeretem úgy elképzelni a Ka-t, mint egyfajta Mágnest mivel az is ami bevonza az energiát a napból közvetlenül az egész Ka-ba .
Míg ez a módszer nagyon furcsának vagy érzelgősnek tűnhet, egyszerre fogalja magában az anyagot, a tartályt és a tudatosságotis, igy ez valójában az alkémia egy formája.  Amint a Ka-mra fókuszálok,a tudatosságom alkémia tengelyében tartom azt.  Az anyag átalakulmagává a Ka-vá.  Amint ekkor megvalósitok, azt energia-épitő gyakorlatnak nevezek.  Hogy miért teszem, az a következő: Kvantumfizika fejezetben részletesebb a leirás.


A ka test ( csi ) képes látszólag átsétálni a falon, úszni a levegőbe, és egy pillanat alatt hatalmas távolságokat képes áthidalni, képes egészen kicsi vagy hatalmasra nőni, képes gyógyitani, bekötött szemmel biciglizni, olvasni könyveket.

Az önazonosság áthelyezése

Az önazonosság áthelyezésére több módszert ismerünk.  Külömböző mozgás technikák, másokná befelé irányuló figyelemre van szükség. A gyakorlatok néha annyira megerősitik a csi testet hogy  képes meglátni  a saját finomenergia formáját nyitott szemmel

Az a képesség, mellyel  meg tudja valósitani a kivant dolgok bevonzásának bravuros tettét, a jelenlegi ka, csi erőssége, valamint az egyéni lehetőségekkel kapcsolatos spirituális megértési szint közöttlévő határon jön létre.A megerősitett csi –ka egyikmellélhatásaként a szellemi megvilágosodás valószinübbé válikIlyen esetben a csi-ka fénytest szó szerint több fényt sugároz  magából.   A belső fény rendszerint nemláthaató, vagy csak nagyon ritkán.  De azok akikmegfelelő pszichikus képességgel rendelkeznek, tisztán láthatjákazeféle fényt.

Ha a csi –ka önnálóvá válik , bármit képes megtenni pd képessa tudatosság más dimenzióiba utazni és igy a szellemi meglátássokra és tudásra szert tenni.Ez a tevékenység igen hasznos lehetaz alkimista számára.


Kvantumfizika

Hol a kvantumvilág határa?

Rezgőtükrök a kvantumvilág határán
























A khat-ot ( a sűrűfizikai testet) igenjól le tudjukirni a newtoni fizikai nyelvén.  Pd.engedelmeskedika gravitáció törvényéneinek, jó eslllyelmegjósólhatjuk,hogy hol találhatjuk meg fizikailag, ha tudjuk , mely irányba fordul, és milyen sebességgel mozog. 
A Ka esetében azonban ez nem igaz.  A Ka-test newtoni fizikaibirodalmán kívűl esik,és leginkább kvantumfizika törvényei szerint irhatók le.
Mi határozza meg , hogy valaminewtoni törvényekhez vagy a kvantummechanika törvényeihez kötődik_  A Méret.  Azok a a tárgyak, melyek nagyobbak mint 25 nanométernél, a newtoni mechanika törvényeinek engedelmeskednek, mert elegendő tömegük ( vagyis sűrűségük vagy súlyuk) van ahhoz, hogy gravitációs mezővel rendelkezzenek.

Ha azonban egy tárgy kisebb 25 nanométernél, akkor másfajta szabálokat követ, mert a sűrűsége vagy tömege túl kicsi ahhoz, hogy elég jelentős gravitáció mezót hozzon létre. A ka-test tehát ebben a birodalomban fény- energia és a tömege nagyon kicsi.
Tehát tén, hogy a te és én a newtoni és kvantum- univeryumokban egyidejüleg létezünk.
Testünk a newtoni világra merőleges, de ha belépünk testünk atomi vagy szubatomi szintjére, akkor egy telyesen más világba kerülünk.  A testünket alkotó paráynzi részek
Kvantumfizika törvényeihez kötődnek.
A kvantumvilág a mi asyabványaink szerint  legjobban a fénnyel való kisérletekhez hasonlóan működik.
Megjelenhet pd:-részecske formájában
  -Vagy hullámként
A kvantumfizika kezdeti felfedezéseit Bell-tételként ismerjük.(1964 északir származású) és ismerték el hivatalosan, mely kimondja , hogy kvantumsyinten nem létezik obijektiv megfigyelés, mivel a kisérletet végző kutató szándéka befolyásolja a kisérlet kimenetelét.A kisérlet végző szándéka valamiféle rejtélyes módon  befolyásolja a szubatomi részecskékviselkedését.Hogy ez hogyan lehetséges azt a tudomány még nem tudja megmagyarázni, de a Bell-tételt általában elfogadják igaznak.

Természetesen azért mert a mindennapi tárgyak, mint a biliárdgolyók, és rakéták túl nagyok ahhoz hogy a szándék befolyásolni tudja őket. Tudják hogy a szándék hatással van a kvantumszintre, de a newtoni világra kevésbé. 
De létezik egy rejtélyes hely ahol a kvantumvilág és a newtoni világ találkozikegymással, és ez a mi elménkben található.
Agyunkban parányi kis körök vannak elrejtve az uidgegsejtek között.  Ezeket a neutronok közötti tereketszinapszisoknak nevezzük és ezeknek a közoknek az átlagmérete 25 nanométer, az a pont, melyen beleépünk afurcsa kvantumesemények világába.Az idegi impulzusnak végig kel haladnia a  neuronokon, és át kell ugrania a szimpatikus rést ahhoz, hogy elérje a következő neuront. Az ideg impulyusok sokkal inkább váltófutást végeznek, amint végig futnak a neutronon, majd átugranak egy gátat.  Ami átjugoja a gátat az egy kis molekula, melyet ingerületátvivő anyagnak nevezünk. Egyetlen perc alatt neutrontranszimitterek( ingerületátvivő molekulák) ezrei és ezrei ugorják át a gátat .Ami átugorja a gátat, az egyik molekula, melyet ingerületátvivő anyagnak nevezünk. Egyetlen perc alatt neurotranszmitterek ( ingerületátvivőmolekulák) ezrei és ezrei ugorják át a gátat.  És minden egyes pillanat egy kvantumesemény, mivel ezek a molekulák valamivel kissebbek mint a 25 nanométer.  Ez az egyik oka annak, hogy gonfdolataink annyiraa eredetiek és megjósolhatattlanok tudnak lenni.  Az ingerületátvivő molekuláák egy részének sikerül átugorni a gátat míg másoknak nem.Azok amelzek átugorják a gátat egy válaszreakciót válltanak ki a következő idegsejtből.  Ha ez az akadályok a gondolatokértfelelős részében található( a neocortexben- az agykéreg halántéklebenyi részében,)akkor átéljük a gondolat élményét. A szándék fogalma nagyon fontos mint a kvantumfizikában,mint a belső alkémiában.Sőt észre fogjuk venni, hogy az alkémista mint a mentális figyelem, mint a személyes akart közvetitőjén keresztűl képes befolyásolni egy konkrét kvantumeseményt a saját testében. 


Pd nem tudod megjosolni előre a dolgokat.  A newtoni világbqqn , ha el dobsz valamit meg tudod jósolni, hová fog esni, de a kvantumvilágban nem.  Más furcsaságok is léteznek a kvantumvilágban.  Amikor két részecske találkozik pd kisodródik az üres térbe, mindkettő továbbmegy a maga kedélyes módján. De ha az egyik megválltoztatja a pörgés irányát, a másik is azonnal megváltoztatja a forgás irányát. Erre a rejtélyes viselkedésre jelenleg egyszerűen nincs elfogadható magyarázat. 
A belső alkémia olyan módszer mellyel megváltoztatthatjuk a kvantumbirodalomvban neurologiai folyamatokkat és éppen olyan könnyen befolyásolhatja az alkimista szándékossága.
A kvantumvilágban vannak más furcsaságok is.
Amikor két részecske  esetleg találkozik a kvantumvilágban kisodródik az üres térbe , mindegyik tova megy az kedélyes módján. De ha az egyik megválltoztatja a pörgés irányát, a másik is  azzonnal megváltoztatja a forgás irányát.. 
A gondolataink  a kvantumvilág egy rejtélyes és homályos tartományában léteznek.  Ezalatt azt értem, hogy azon neurologiai folyamatok, melyek a gondolatokért felelősek ( vagyis például a neurotranszmitterek  átugrándozása a szinaptikus részeken) , telyes mértékben a kvantumvilágban tartódnak.  És az emberi neurológiánalk ez a furcsa  teszi lehetővé számunkra, hogy befolyásoljuka kvantumeseményeket a testünkben és az elménkben. Mit akarok ezzel mondani?  Ezzel arra célzok , hogy hattással lehetünk az élettani folyamatainra csupán a mentális figyelmen keresztül.  És ez az egyik oka hogy a belső alkémia annyira hatékony.  Testünk és szellemünk szorosan kapcsolódik egymáshoz. Valósággal ugyanannak az érménynek a két oldalát képviseelik,és a kutatások igazolják a test és szellem összekapcsolódását elárasztva ezzel a tudományos folyóiratokat a világ minden táján.  Az orvostudománynak egy viszonlag új területe a pszichoneuroimmunologia. 
A  belső alkémia módszereit úgy tekinthetjük, mint egy eszközt, mellyel közvetlenül befolyásolhatjuk a kvantumuniverzum egyes aspektumait.  Azt is megtapasztalhatjuk majd, hogy a kvantumvalóság befolyásolása ( a belső alkémia tettein keresztül)
Sokkal hatékonyabban  megvalósitható az álomszerű tudatállapotokban. Minden alkémia hagyomány kifejlesztette a saját módszereit, melyekkel ezeeketaz álomszerű tudatállapotokat elérhetjük. 



Figyelmeztetés:

Mivel ezek az gyakorlatok energiát juttattnak fel az agyba és a magasabb agyi kösypontokba, néhány ember számára nem ajálom a gyakorlatok végrehajtását..
Fejsérülésben
Elilepszia
Szélütésben estél át
Mániás depresszióban szenvednek a gyakorlatok nem javasoltak
Gyakorlatok megkezdése előtt konzultálj a kezelőorvosoddal.
Ha meditációk alatt megfájdul a fejed , kérlek hagyd abba  és pihenj. Jó nagyokat ásits.

Első gyakorlat

Önmegvalósítási gyakorlat
A szénatom vegyérték elektronjai tudományosan igazolják spirituális szimbólumok jelentését



Ülj le kényelmesen és hunyd be a szemed. Figyelmednek, vagy más szóval élve, a Tudatosságod alkémia edényének középpontjába( kvantumtested, vagy mondhatom étertested központjába helyezd magad és tudatositsd ezt.) a medence alsó részét helyezed.  Aki agykontrolt végzet annak már könnyebb. Ez a  fény ( éter) testednek azon része, melyben a hasad legalsó részén, a medence üregébe, az ágyéknál található.  Lélegezz a legkényelmesebben amely kellemes számodra és a levegőt szivod be a hasadba  A levegővel együtt képzeld el hogy a Nap fényét szivod be ( pránát).  Ezt hasi légzésnek nevezzük.Amikr belégzel hagyjad a hasad kitágulni, és amikor kilégzelhózd be a hasi részt.Nagyon fontos hogy minden lélegzetvételed gyengéd és kényelmes legyen számodra.  Semmit ne erőltes a gyakorlat során.  Amint belégzel képzeld el hogy a medencéd minden zúgába és résébe bejut.  Ennek az a lényege hogy az életenergiádat ( szekhemmet magyarosan szerelmet) megmozgassad és átjárja az egész medencédet. Ez felépiti vagy felerősiti  a szekhem energiáját a medencében. Folytad ezt néhány percig.
Majd képzelj el egy finom fény energia ösvénytvagy csatornát mely a gáttol a fejed tetejéig halad felfelé a krorona csakráig.
A gát törzs legalsó pontjántalálható a  nemi szerv és a  végbél nyilás között.
Ezután figyelmed de de jelentősen megváltozik.
Amint belélegzel, fokuszálj tovább is  medencédre., de amikor kilégzel, hellyed át a figyeledet enyhén, tudatod alkémia edényét, a csatornára. Ez  bejutattja a szekhem energiájáta csatornába ésmeginditja felfelé azt amint folytatod a kilégzést figyelmeddel kisérd végig az  energia utját a csatornán amint felfelé halad    a fejedbe. Folytasd a légzést mintát,vagyis a tudatodat helyezd a belégzéskor a medencédre majd kilégzésnél irányidsd a figyelmedet a csatornára és kezd el felfelé mozogni rajta a fejed felé.  Ismételd el annyiszor amennziszerszükséges számodra, hogy tisztán érezd a másodlagos dgyedben az energia mozgást a fejed felé. Ezek a gyakorlatok egymásra épülnek ezért fotos hogy ezt a gyakorlatot elsajátitsad.
Bizonzosodj meg afelől hogy egy fino energia határozott mozgását érzed amint felfelé halad a masodlagos dzsedben a fejed felé.
Megjegyzés ha kényelmetlen fizikai nyomást érzünk a legjobb ha ásitunk egy párszor.  Akkr az energia blokkok  a test feszültsége fellazul. Vagy áljunk le a gyakorlással egy darabig.

Második Gyakorlat


Ebben a gyakorlatban alapjába véve ugyan azt kel tenned mit az első gyakorlatban, csak annyiban változik, hogy a szekhem a gerincen halad felfelé.( vagyis az elsődleges dzseden).

Ülj kényelemsen és hunyd le a szemed. Figyelmedet , vagy más szóval tudatosságod alkimiai edényét irányitsd a medence alsó részére.  Figyelmedet , vagy más szóval tudatosságod alkimiai edényét irányitsd a medence alsórészére Ennek az oka, mint az első gyakorlatban is, az, hogy a szekhem életerőd megmozdul és átjárja a medencédet. Folytad ezt néhány percig vagy tovább.  Néhány perccel azután, hogy az energia létrejött a medencében készen állsz a következő fázisra.
Ezután figyelmed némileg megváltozik.  Belégzés során a figyelem még a medencén van, de kilégzésnél tereld a figyelmedet a gerincrbe(a dzsedre), és menj végig a gerinceden felfelé, az lapjától a fejed tetejéig minden egyes kilégzés során.
Folytasd ezt néhány percig, amig tisztán érzed a finom energia áramlását , térj rá a következő gyakorlatra. Ha nem érzed az energia áramlását, folytasd tovább a gyakorlatot.


Harmadik gyakorlat

Ebben a gyakorlatban ugyanazt kell tenned , mint a másodikban egy külöbséggelÉ: amikor belégzel a szekhem energiája, az élet erő a gerincen mozog felfelé de nem a fej tetejérehanem a fej közepéreirányitod.  Amint az energia elér a fej közepét, hagyd hogy cirkuláljon az agyban, és és érezd az energia mozgását.
Ülj kényelmesen és hunyd le a szemed.  Figyelmedet , vagy más szóval tudatosságod alkimiai edényét irányitsd a medence alsórészére.  Figyelmedet , vagy más szóval tudatosságod alkimiai edényét irányitsd a medence alsórészére.  Ennek az oka, mintaz első gyakorlatban is, az, hogy a szekhem életerőd megmozdul és átjárja a medencédet. Folytad ezt néhány percig vagy tovább.  Néhány perccel azután, hogy az energia létrejött a medencében készen állsz a következő fázisra.
Ezután figyelmed némileg megváltozik.  Belégzés során a figyelem még a medencén van, de kilégzésnél tereld a figyelmedet gerincrbe(a dzsedre), és mozgasd végig a gerinceden felfelé, az lapjától a fejed tetejéig minden egyes kilégzés során.  A szekhem energiájakövetni fogja a figyelmed útját és felfelé áramlik majd az agy központji részébe. Majd állitsd meg egy pillanatra és érezd az energia áramlását, amint magától mozog az agy külömböző területein.
Folytasd ezt néhány percig, amig tisztán érzed a finom energia áramlását , térj rá a következő gyakorlatra. Ha nem érzed az energia áramlását, folytasd tovább a gyakorlatot.


Második rész

Első gyakorlat: Az egyik Kígyó felemelkedése.

Ebben a gyakorlatban ismételd meg azt, amit az előző rész utolsó gyakorlatánál tettél.  Azomban ahelyett, hogy az energiá a fej közeppontjába jutattnád el, vidd el az energiát a két agyfélteke fölé. Ha továbbra is egy korona képében képzeljük el az energiát, másképpen serkentjük az agyat, és ez az Uraeust késziti elő.
Ülj kényelmesen és hunyd le a szemed.  Figyelmedet , vagy más szóval tudatosságod alkimiai edényét irányitsd a medence alsórészére.  Figyelmedet , vagy más szóval tudatosságod alkimiai edényét irányitsd a medence alsórészére.  Ennek az oka, mintaz első gyakorlatban is, az, hogy a szekhem életerőd megmozdul és átjárja a medencédet. Folytad ezt néhány percig vagy tovább.  Néhány perccel azután, hogy az energia létrejött a medencében készen állsz a következő fázisra.
Ezután figyelmed némileg megváltozik.  Belégzés során a figyelem még a medencén van, de kilégzésnél tereld a figyelmedet gerincrbe(a dzsedre), és mozgasd végig a gerinceden felfelé,  az lapjától a  két két agyfélteke között levő területre,közvetlenül akoponyacsont alá.Amint érzed az agyadnak ezt a területét, engedd át magad az energiamozgás érzékelésének. Képzeld el ezt az energiát egy kobra formájában,amint kiterjezti a csuklyáját az agy fölé..
Folytasd ezt néhány percig, amig tisztán érzed a finom energia áramlását , kigyószerü energiaformát az agyad felett. Ha nem érzed az energia áramlását, folytasd tovább a gyakorlatot.

Második gyakorlat a két Kígyó

Ennek a  feladatnak az a feltétele, hogy  az előző gyakorlatban sikeresen megtapasztalt az EGY KIGYÓT.  Ha még nem érzed tisztán az egy kigyót, térj vvissza az előző gyakorlatra, és folytasd. Csak akkor lépj tovább, ha már tisztán érzed.

A Fekete kígyó a hold ösvényén emelkedik a ddzsed bal oldalán és az Üresség sötétségével áll kapcsolatban, vagyminden terentmény megteremtőjével.

Az Arany kigyóa Nap ösvényén emelkedik fel a dzsed jobb oldalán és a fénnyel áll kapcsolatban.  Bizonyos életekben a Két Kígyó alkémiailag ellentétben áll egymással, és amikor e két ellentét találkozik egy alkémia edényben, lehetőség van arra, hogy hatalmas energia jöjjön létre.

Ebben a bevezető gyakorlatban a szekhem energiáját két külömböző enregia folyamatra fogod szétvállasztani. Amint az életerő felemelkedik, a dszed két egymással párhuzamos ösvényrfe tereli.A Fekete Kígyó a bal oldalon emelkedik fel, dzsed aljától, míg az Arany kígyó a dzsed jobb oldalán, szintén az aljától emelkedik fel.  Azonban ahogy, tovább emelkednek felfelé a dzsed mentén, a fej felé, keresztezik egymást, amint belépnek az egyes csakrákba.
Igy az Arany kígyó áttér a dzsed bal oldalára, amint belép a szexcsakrába, és a Fekete Kígyó áttér a jobb oldalra.  Amint felfelé kúsznak a dzseden, Az Arany kígyó visszatéra jobb oldalra.  Amintbelép a solar pleus-ba, a Fekete Kigyyó átlép a bal oldalra a szivcsakránál és a Fekete kígyó áttér a jobb oldalra.  Amint belépnek a torokcsakrában, Az Aranykigyó viszatér a dzsed jobb oldalára, aes a Fekete kígyó vissza tér a dzsed jobb oldalára, és a Fekeete kígyó vissza tér a bal oldalra.

Végül a fej közepén találkoznak, az Arany Kígyó feje a job oldalon lebeg, A Fekete kígyó a bal oldalon lebeg.
Végüla fej közepén találkoznak, az Arany kígyó feje a jobb oldalon lebeg, a Fekete kígyó a bal oldalon.  Szembefordulnak egymással és a tobozmirigy közöttük helyezkedik el.

Ülj kényelemsen és hunyd le a szemed. Figyelmedet , vagy más szóval tudatosságod alkimiai edényét irányitsd a medence alsó részére.  Figyelmedet , vagy más szóval tudatosságod alkimiai edényét irányitsd a medence alsórészére Ennek az oka, mint az első gyakorlatban is, az, hogy a szekhem életerőd megmozdul és átjárja a medencédet. Folytad ezt néhány percig vagy tovább.  Néhány perccel azután, hogy az energia létrejött a medencében készen állsz a következő fázisra.
Ezután figyelmed némileg megváltozik.  Belégzés során a figyelem még a medencén van, de kilégzésnél helyezd át a figyelmedet a dzsed aljára. A szándék, ( akarat) erejével képzeld el,hogy a Két Kígyó feltöltődött a lélegzet energiájával. Amint kilélegzel, küld fel az energiát a két kígyó ösvényén.  Képzeld el tisztán a lelkedben, és ha tudod, érezd, amint keresztezik egymást az egyes csakráknál, majd végül a fej középpontjánál találkoznak.  Folytasd ezt, amig tisztán nem érzed , ahogy a két kigyószerő energiaforma felfut a gerincedmenén afejedig. Addig át magad azérzésnek, ahogy az életerőfelfelémozoga két ösvényen és a két kígyó választ “ ir„ a lélegzésedre.  Érezd amint a finom energiák létre jönnekazagyadban a gyakorlatra adott válaszként.







This page was last updated: October 1, 2009
 Részlet a
Mária Magdolna könyvéből