A kétszeri hármasság
(Részlet Badiny Jós Ferenc „Jézus király a Pártus herceg” című könyvéből)

























A „hatágú” csillag a sumír kozmológiában a „kétszeri hármasság”. Ezt a kétszeri hármasságot ugyanolyan formában találjuk a sumír geometriában, mint ahogyan ma a zsidók mutatják be a „Dávid Csillagot”. Nyilvánvaló tehát, hogy ezt is a babiloni fogság idejében ismerték meg és kisajátítva beiktatták a saját kánonjukba.
Hogy ez a kétszeri hármasság a sumírok kozmológikus hitvilágának (vallásának) tartalma volt, azt bizonyítja a hozzájuk elérő és ma „gnosztikusnak” nevezett hajdani világszemlélet. Ugyanis a régi gnosztikus írások megőriztek egy Jézustól eredő „Miatyánk”-ot, amelynek szövege - néhány lényeges kifejezésben - eltér attól a Miatyánktól, melyet a kereszténység evangéliumában találunk. Ez a gnosztikus Miatyánk így kezdődik:
„Mi Atyánk és Anyánk! Te, ki túl rajtunk és bennünk vagy, Szenteltessék meg a Te neved a kétszeri hármasságban.”
A sumír kétszeri hármasság jelképének értelme és jelentéstartalma Jézus Urunk minden mondását teljesen érthetővé teszi, és az eddig parabolának nevezett kijelentéseit logikusan magyarázza. Tanuljuk hát meg most itt együtt az „örök kétszeri hármasságot”. Íme:
Úr-Nammu törvénytáblájának homlokán lévő hatágú csillag hitvilági tartalmát mutatja a lenti geometrikus rajz. A középen lévő félgömb neve sumír nyelven: „AZ” (a magyarul nem tudók így mondják: ász), és értelme, jelentéstartalma megegyezik a hindu bölcselet „Brahman” gondolatával. Tehát: a Létnek, a Világegyetemnek ősokát, az egyedülvaló, de a fénnyel mindenekbe létet árasztó, önmagában teljes, de szóval és értelemmel nem érthető, önmagában valós, kiegészítésre nem szoruló hiperabszolút értelemben vett Istenvalóságot jelenti. „AZ” maga a Lét, tehát nem létezik, mert a létezés már funkció, melynek előfeltétele a „Lét”.




 
A sumír bölcselet szerint „AZ” a létezést a Lét fényárában működő Istenvalósággal rendelkező „kétszeri hármasság” teljességével hozza létre. Ez a kétszeri hármasság az ősök megnyilvánulása és az Istenerő már megszemélyesíthető, hogy az emberi képzelet legalább egy támpontot kapjon, az Egy az Isten, az Úr, a Teremtő Erőkomplexum elképzelésére.
A sumír hiedelem szerint Isten (Íz-Ten), a maga egységének mérhetetlen voltában csak szimbólumokon, közvetítő jelképeken át gondolható el, és ezek a jelképek pozitív sajátosságok, melyek a megnyilvánuló Egy-nek számunkra is felfogható tevékenységét példázzák, és mint majd látni fogjuk a „kétszeri hármasságban” ez a bölcselet az Íz-Ten hatalmát három tevékenységben látja. Ezek: a Teremtés, a Lét fenntartása és az élet-teremtés (újjáteremtés, újjászületés). Ez a három tevékenység (aktivitás) oly háromság, mely lényegében „Egy”, de az „égi és a földi ügyekről” egy időben való gondviselés a „kétszeri hármasságot” teszi Eggyé. Így fejezi ki tökéletesen az oksági összefüggésnek területén mozgó gondolkodás számára a megközelíthetetlen lényegeket ezen jelképben rejlő misztikus szemlélettel.
A sumír hitvilágnak névvel ellátott „istenalakjai” azonban nem a sokistenhit pantheonjának személyei, hanem az Univerzumban észrevehetően ható részerők és a nagy fényességből áradó és az embernél magasabbrendű, tiszta szellemi erők, lelki hatalmak.
Most az elkövetkező részletes magyarázattal emelkedjünk fel egy magasabb szellemiségből fakadó „átéléshez”, hogy egy nekünk eddig nem tanított úton emelkedjünk fel a „Nagy Egészhez” és szellemi erőinket összefogva közelítsük meg az „Egyisten” fogalmát.
Bemutatott jelképünkben - ismétlem - a sumír bölcselet szerint: Énlil-Énki-Amatuanki „hármasság” az „égi ügyek” intézője, a Teremtés létrehozója. A valóságos teremtő erők, melyek (akik) mindegyike - a földi ügyek rendjének az örökkévalóság ragyogásához és világosságához való besorolása céljából - tükörfényi helyzetét kapja a másik hármassághoz.
A minket most érdeklő misztérium: Én-Lil és Én-Ki egysíkon való szimbolizálása, a megosztott feladatban való lényegi egybetartozás, ahol: Én-Lil az „örökkévaló lélek forrása”, és Én-Ki „a Lelkiség szétosztója, a teremtményekbe való átvitel végrehajtója és gondozója”. A földi létünkről gondoskodó „átlényegülésünket” jelképezi a másik hármasságban - szintén egysíkon élő Fény-Atya és Fény-Fiú és ők „Egyek” a gnosztikusok által is Szentléleknek nevezett Fény-Anyával, az örökké életet adóval.
De a bemutatott „kétszeri hármasság” sumír jelképéből érzékeljük az „örök törvényt” is, mely szerint csak „AZ” akarata, tudata és hatalma által válnak a Teremtő Erők a Fény Egységévé. Hiszen mindegyikük csak a szimbólum geometriai középpontján áthaladva (vagyis „AZ” hatalmából és engedélyével, rendeletével) kapja meg tükörképi lényegét és feladatát, ahol s amelyben a Fény-Atya EGY a Fény-Fiúval és a Szentlélekkel… és itt van előttünk - sok ezer évvel a keresztény felfogás keletkezése előtt - az „Atya-Fiú-Szentlélek egysége”.
Maradjunk most meg további vizsgálódásunkban ennek a bölcseletnek a vonalán és keressük meg az evangéliumi írásokban Jézus mondásait, kijelentéseit. Meglepetten kell látnunk, hogy Jézus mindig az „Atyáról” beszél. Jegyezzük csak ki néhányat belőlük. Íme:
„Miként elküldött engem amaz élő Atya és én az Atya által élek.” (Jn 6:57). „Bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem.” (Jn 8:18) - „… mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya…” (Jn 8:16) - „Én és az Atya egy vagyunk!” (Jn 10:30)
A feltételezésen már túlhaladtunk, amikor azt állítjuk, hogy Jézus szavaiban, feleleteiben és tanításaiban ez a - régi írásokból kivehető - bölcselet kap értéket és biztosan állíthatjuk: Nem azért jött, hogy a saul-páli állandó „bűntől való szabadulás” ideológiáját tanítsa, hanem - mint mondta - „hogy senki se maradjon sötétségben”. Vagyis, a Mindenség igaz Törvényét ismertető, a Lélek által megelevenített (Jn 6:63) és egymást szerető emberek társadalmát kialakítani, a jóságos Mennyei Atya gondviselésének hitében.
Tanítását „Igazságnak” nevezte és „az Igazságból valók hallgattak az ő szavára” (Jn 18:37) - mert hitték, hogy a „beszédek, melyeket Ő szól, az Lélek és Élet.” (Jn 6:63)
Miután pedig a sumír bölcselet az egyetlen, amelyben Jézus szavai „írásbeli” gyökeret lelnek, el kell fogadnunk a „kétszeri hármasság” jelképes, de értelmes és igaz bizonylatát arra vonatkozólag, amint Jézus mondta: „Én és az Atya EGY vagyunk!”
Jézus küldetésének földön való megjelenésének igazságában el kell hagynunk azt a zsidó-keresztényi felfogást, mely szerint: Az Atya földünkre küldte Fiát, hogy feláldozza magát és ezzel elvegye a világ bűneit. A keresztény egyházaknak e tanítása a mózesi törvényekben gyökerezik (3Móz), ahol pontosan meg vannak határozva a bűntől - áldozatok hozatala által - megszabadulás feltételei. Jézus pedig éppen ezeknek ellenkezőjét tanította. Ezért nem lehet és nem szabad a zsidó hiedelem szerint kialakított „istenalakot” azonosítani Jézus „Jóságos mennyei Atyjával”. Ugyanis a „Jehova” a zsidó vallásfilozófia által formált, valláspolitikai istenalak, aki kegyetlen és bosszúálló. Jézus Urunk - a Betlehemi Herceg - által vallott, hitt és bemutatott Szerető Mennyei Atya jóságos, gondviselő, gyógyító, vagyis éppen olyan, mint a „Fény-Fiú, aki Egy Vele”.
Semmiképpen sem lehet tehát a Jézus által nevezett „Atya” és Jézus között oly függőségeket gondolni, amilyen pl. az én apám és köztem, vagy a te apád és közted  van, hisz a biológiai törvény ellenére sem vagyunk egy-azonosak úgy amiként Jézus mondta magáról, hogy „Én és az Atya egy vagyunk”. - Tehát csakis a sumír bölcselet felfogásával kell egyetértenünk, ahol Én-Lil és Én-Ki valójában egy és csak azért kellett Én-Lil-nek a Fény-Atyá-tól Én-Ki-vé, a Fény-Fiú-vá átlényegülni, hogy emberi gondolkodásban érthetővé váljék a Lélek-Világnak az Anyag-Világban való megjelenése. A Lélek-világi Atya tehát más megjelenési formát vesz fel - ismétlem: az örökkévalóság emberi elképzelésében - ahhoz, hogy az Anyagi Világhoz való hozzáférése az emberi gondolkodásban felfogható és érthető legyen. - Egy közvetlenebb példával talán úgy magyarázhatom: Mátyás királyunk nagy volt. De amikor azt akarta tudni, hogy mi történik a népénél - Mátyás diáknak öltözött és a diák azt mondta: „Én és a király egy vagyunk.”
„AZ” Isten örökkévalóságának szintén ilyen egységet jelent Jézus Urunk diadalmas szava: „Én és az Atya Egy vagyunk!” De a „Fény” birodalmában az Atya s mi életet adó Napunk és a Fiú - az erejében mindig visszatérő, feltámadó Naperő. Ő és a „kisebbik” Fény, egy-azonosak. Jézus Urunk isteni kinyilatkozása csakis így jut lelkivilágunkba. Fogadjuk be tehát így a Fény-Fiút, kegyelmet kérve földi életünkhöz.