Jézus Krisztus Igaz története
Badinyi Jós Ferenc: Jézus Király, a Pártus herceg (részletek)
Kegyelem Néktek és Békesség!
Bevezetés
Jézust keresztre feszítették és megölték.
Miért is?
Mert vallási vezetőként tekintettek rá az emberek. Vallási vezetők pedig a jeruzsálemi zsidó templom főpapjai lehettek csak, mert a csak zsidó vallás gyakorlata volt megengedett, és ez volt a hivatalos államvallás. Minden más hit, ideológia, Isten lényének más elképzelése eretnekségnek, pogányságnak volt törvényileg elrendelve, és azok hirdetőire, mint hamis prófétákra, a templomi törvény halálbüntetést írt elő. Jézust is ilyen „hamis prófétának” tartották a zsidó „vallásvezérek”, mert nem a kegyetlen, uralkodni akaró, zsidó valláspolitika által eszményesített Jehovát istenítette, hanem a mindenkit egyformán szerető Mennyei Atya gondviselői jóságát dicsérte és Igazságát tanította. Ezért akarták őt a zsidók megölni, ahogyan az evangéliumokban olvashatjuk:
„…Meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok. Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam, ti is azt cselekszitek azért, amit ti az atyátoknál láttatok.” (János 8:37-38.)
Jézus határozott különbséget tesz az Ő mennyei Atyja és a zsidók atyja - Jehova - között, akit nem ismert el Istennek az evangéliumi tudósítás szerint, mert így nyilatkozik róla:
„…Ha Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől származtam és jöttem…. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt az kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és a hazugság atyja. ” (János 8:42-44.)
Később a zsidók rá is kérdeznek?
„…. Nem jól mondjuk mi, hogy szamaritánus vagy és az ördög van benned?” (János 8:48.)
Jézus születését karácsonykor, azaz Gurusúnykor ünnepeljük az újra éledő fényben.
Jézus követésének útja azonban nem könnyű, mert tanításának csak igen kis részét foglalják magukban a kereszténység evangéliumai, melyeknek alapvető szelleme az, hogy „Jézus áldozati bárány, akinek vére elveszi az emberiség bűneit”. Ez a hittétel teljesen a zsidó vallásban gyökerezik és bizonyítéka annak, hogy nem Jézus Urunk alapította a mai keresztény vallásokat, hanem legnagyobb ellensége - Saul rabbi - a kereszténység Szent Pálja, aki sohasem hallotta Jézus szavait, fogalma sem volt arról, hogy mit tanított, hanem a zsidóság új szektáját alapította meg tanaival, melyeknek alaptétele az, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsidókhoz írt levele 9:22.)
Ezért lett a kereszténység hivatalos neve „zsidó-kereszténység”. Ezért nem találjuk meg az evangéliumok között Jézus tanítványainak írásait. Ugyanis a jézusi tanítás, az Istenfiúság tudatának lelkünkbe való közvetlen beültetése, Istenhez való közvetlen tartozásunk, Isten és lelkünk homogenitása mind-mind hiányoznak azokból az írásokból, amelyet a kanonizált, zsidó szellemű evangéliumok tartalmaznak.
Nem születhettünk bűnösnek; ez ellenkezik az isteni törvényekkel, és a józan ésszel. Így nincs szükség bizonytalan megváltásra sem.
Jézus sohasem mondta azt, hogy „bűnben születtünk”. Azt sem, hogy Ő a „megváltó”. Ez a zsidó-keresztény vallástanítás, az ún. „paulinista” teológia álláspontja. Jézus felvilágosító szavait megtaláljuk János evangélistánál, amint mondja: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon sötétségben, aki engem hisz.” (János 12-46.)
Jézus születési helye
„…lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta.” (János 7.52)
„…csak nem Galileából jön el a Krisztus?...
„Dávid magvából és Betlehemből, ama városból jön el a Krisztus, ahol Dávid vala?” János 7:41-42)
Van tehát három helyszínünk: Galilea, Betlehem és Dávid városa.
Galilea: ez az elnevezés e tartomány héber nevéből ered. Ugyanis a zsidók „galil hag goiim”-nak nevezték ezt a területet. Angol fordításban így olvashatjuk, „galil of the gentiles”, vagyis a „nem zsidók országa”. Ugyanis a héber „goiim” kifejezés alatt a nem zsidó népek értendők, akik Júdeától északra laktak. Galileában tehát nem laktak zsidók!
Tudni kell azt is, hogy Galilea és Szamaria nagyon sokáig volta Pártos Birodalom fennhatósága alatt.
A galileai nép nem volt zsidó, hanem „máshitű”. A magaslatokon épített templomaikat a „korrupció helyének” nevezték el a zsidók, mert itt tisztelték a galileusok az Istenanyát, akit a biblikus írások „Astarte vagy Asthoret” néven említenek. Miután a Jehova-tisztelet nem ismeri el az Istenben lévő „női” teremtő erőt, így a héber nyelvnek még szava sincs az „istennő” kifejezésre. A galileusok vallása a „Fény Szűzének” nevezte, aki mellett ott találjuk a „Fény Atyát” (Bál, Bél,) és a „Fény Fiát”, aki a Világ Világossága (azaz Én-Lil).
E vallásnak a tudós papjait nevezték „mágus”-nak, szintén a sumér „mah” vagy „mag” - azaz „tudós, hatalmas” értelemben.
Az evangéliumoknak a judaisztikus teológia szerinti nézete és kiértékelése szerint, a zsidók azzal vádolták Jézust, hogy ő is „mágus” és ezt az álláspontot megerősíti Márk evangélista írása (3:22), ahol „belzebub”-bal van Jézus azonosítva. indoklás: „belzebub, démon és mágus” a héberben azonos jellel íródnak.
Betlehem: Az evangéliumi hagyomány Jézus születése helyéül jelöli. Máté így mondja „Jézus a júdeai Betlehemben született…” (2:1).
Ez a „júdeai „Betlehem” a „Beth-lehem” nevet Jézus halála után kapta a Saul-Pál követői által megalakított zsidó-keresztény egyháztól, mert ezt a kis települést Dávid idejétől kezdve Beth-lomon néven ismerték. Azért volt fontos a zsidó szellemű evangélistáknak „Dávid városának” Betlehemmé való változtatása, mert Mikeás próféta jövendölése szerint (5:2) „belőled (tehát Dávid városából) származik nekem, ki uralkodó lesz Izraelen.” Tehát azok nevezték át Beth-lomont Beth-lehemmé, akik Jézusban a zsidó Messiást látták és Jézust „Dávid leszármazottjának” hirdették. Ma már tudjuk, hogy a zsidók sohasem ismerték el Jézust az ő Messiásuknak (görögül Krisztusnak), mert még ma is epedve várják az ő valódi „messiásukat”, a Világ Urát.
De baj van a „júdeai Betlehemnek” Jézus idejében való létezésével is, ugyanis Júda Betlehemének semmi nyomát sem találták meg a Kr.u. első három században és az a tradíció, hogy Jézus itt egy barlangban született volna, legfeljebb a Kr.u.-i második század második feléig vezethető vissza, Justin mártír által említve.
Jézus tehát valóban Betlehemben született, de ez a Betlehem Galileában van, a goimok országában, Názárethtől kb. 6 km távolságban. Nagyon régi városka, és a 14. századból való „Amarna szövetségben” Bit-Lahmi néven található. Közelében van a Tábor-hegy, ahol a galileus vallásnak volt a magaslatra épült temploma, amit Kr.e. 218-ban III. Antiochus fallal vett körül. A legenda szerint Jézus innen emelkedett fel az égbe.
Tisztáznunk kell még a „Dávid fia” fogalmat is. Máté evangéliuma ugyanis Jézus Krisztusnak, Dávid fiának és Ábrahám fiának nemzetségi felsorolásával kezdődik, melynek ha a végére érünk (1:16) láthatjuk, hogy ez nem Jézus nemzetségtáblája, hanem azé a bizonyos Józsefé, akit a szent iratok Jézus édesanyja - Mária - férjének neveznek. Azután megtudjuk, azt is (1:20), hogy Mária a Szentlélektől fogant, és nem Jézus, hanem József, Dávidnak a fia. József van tehát eredeztetve a Dávidi nemzetségből.
De az evangéliumi írás Jézus szavaival is megcáfoltatja a messiási létezés rá vonatkozó azon feltételét, hogy ő - Jézus - mint Messiás, Dávid fia lenne, mert azt feleli a zsidók erre vonatkozó kérdésére:
„Ha tehát Dávid Urának hívja őt, akkor miképpen a fia?” (Máté 2-45)
Jézus nem az ószövetség áldozat-követelő Jehova istenét vallotta magáénak, hanem a szerető Mennyei Atyát, szavaival „Én azért születtem és ezért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az Igazságról.” (János 18:37)
De mi az „Igazság”? Hová lett Jézus urunk igazsága? Miért némították el apostolait, akik hirdették az Ő tanítását? Miért nincs Jézus apostolaitól eredő evangéliumunk?
A református Bibliából vett térképrészleten jól látható, mindkét Betlehem ábrázolva van. Az eredeti, Galileában és az átnevezett, Jeruzsálem mellett. A Jézus korabeli térképeken a Galileai Betlehemet már nem ábrázolták...
Hová lettek az apostolok?
Egyikük sem lépett a római birodalom földjére, hanem csak az Eufrátesztől keletre tanították mindazt az „igazságot”, amit Mesterüktől, az Úr Jézustól tanultak.
Csaknem mindegyikük az Eufrátesztől a Indus folyóig elterülő Pártos birodalomban élt és szervezte a Jézus-hitűeket Jézus egyházába, hiszen Eusebios tudósít minket arról, hogy 360 templomukat rombolták le a Pártos birodalom bukását követő szaszanida-perzsa uralkodók, akik csak Zoroaszter - általuk átdolgozott - vallását ismerték el.
Az Úr által választott apostolok is galileaiak voltak.
Tekintve, hogy Saul-Pál a római kereszténység alapítója, munkásságával és hirdetett ideológiájával Jézus apostolai sohasem értettek egyet - érthető, hogy az általa alapított Római Egyház, mely a saul-páli júdai kereszténységet tette magáévá és vallását a júdaizmusból származtatja - teljesen mellőzte Saul-Pállal magával és tanaival is ellenkező jézusi apostolok munkásságát és igehirdetésének ismertetését.
Az Újszövetségben, szinte egyetlen, Jézus apostolaitól közvetlen származó iratot sem találunk, viszont az anyag 62%-a Saul-Pál műve.
Az Apostolok Cselekedetei 12. fejezete szerint Jakabot, János testvérét Heródes megölette. Maradt tehát tíz munkálkodó apostol, de ezek tevékenységéről innentől kezdve az „Apostolok Cselekedetei” című újszövetségi irat nem beszél, hanem az önjelölt, magát apostolnak kinevező Saul-Pál útjait és júdai-keresztény módszerű térítését írja le. Egyetlen kivétel van csupán, amikor:
„Előállanak azonban némely hívők a farizeusok szervezetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni a pogányokat, és megparancsolni, hogy Mózes törvényét megtartsák.” (ApCsel 15:5)
És amikor nagy vetélkedés támadt, felkelvén Péter, mondá nekik:
„Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Úr régebbi idők óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy az én számból hallják az evangéliumnak beszédét és higgyenek… most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink sem mi el nem hordozhattunk.” (ApCsel 15:7,10)
Ebből a részből tudjuk meg, hogy Péter ellenzett minden zsidó vonatkozást - elsősorban a mózesi törvényt (vagyis a Tórát, mely a Bibliában Mózes 1-5 könyvét tölti ki) - és azt elviselhetetlen igának nevezte. Viszont Saul-Pál ennek a folyamatosságát hirdette és a mózesi áldozat-ideológiába sorolta be egyszerű bűnbakként a galileai Jézust is.
Viszont a Jézus által választott és „felkent” apostolok nem a Saul-Pál vallást, hanem a „jézusi evangéliumot” hirdették, mely szerint Jézus azért jött e világra, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett - értvén alatta Naphoz hasonlított - mindenkiről gondoskodó - mindenki Istenének imádatát. Ezt hirdették Jézus apostolai - a megmaradt tíz.
A keresztény papi breviárium szerint:
Máté: … nemsokára Etiópiába - a kusok földjére - utazik… a királyt és annak feleségét az egész országgal együtt Krisztus hitére téríti…
Kánáni Simon és Taddeus Judás: …ez Taddeus Mezopotámiát, az Simon Egyiptomot az evangélium prédikálásával bejárta. Azután Perzsiában találkozva, miután Jézus Krisztusnak számtalan hívőt szereztek és hitet azokon a mérhetetlen kiterjedésű vidékeken és azoknak a vad népeknek hirdették… (Meg kell jegyezni, Perzsia ebben az időben nem létezett, hanem a későbbiekben Perzsiának nevezett „mérhetetlen kiterjedésű területet” az apostolok idejében Pártos birodalomnak hívták.)
András (Péter testvére): …Jézus szenvedése és feltámadása után András, midőn Európa Szkítiájába jött, mely provincia neki Krisztus hitének a vetésére osztályrészül jutott…
Tamás: …a galileai Tamás apostol, a Szentlélek eljövetele után különböző országokba indult, hogy Krisztus Evangéliumát hirdesse. A párthusoknak, médeknek, perzsáknak, hírkánoknak és baktriaiaknak átadta a Krisztus-hit és az Életnek a Törvényeit. Végül a hindukhoz ment, őket a krisztusi vallásra nevelte.
Bartalomé: …galileai apostol, midőn az innenső Indiába indult, amelyik neki a földkerekség elosztásakor Jézus Krisztus evangéliumának prédikálására jutott, Jézus Urunk jövetelét Máté evangéliuma szerint hirdette azoknak a népeknek. De amidőn abban az országban nagyon sokakat Jézus Krisztushoz térített, és sok munkát és kellemetlenséget elszenvedett, a nagyobb Arméniába jött. Ott Polimus királyt és feleségét, azonkívül 12 várost a Jézus-hitre vezetett, ami az azon nép papjainak nagy irígységét váltotta ki… az ő teste Albanusban, mely Armenia-mayor városa, ahol kiszenvedett - ott van eltemetve.
Fülöp: Bethsaidában született és a Szent-Lélek erejével az Szkítiájába ment evangéliumot hirdetni - és sok hívet szerzett A hitnek.
Jézus apostolai tehát a Pártos Birodalomban szervezték meg elsősorban a jézusi tanítás szerinti igazi Egyházat, amelyben teljesen ismeretlenek voltak a saul-páli spekulációk. Ez az egyház mentes volt a zsidó vonatkozástól és zsidó tanítástól. A Szeretet egyháza volt, ahol nem ismerte senki a „szemet szemért, fogat fogért” doktrínát; sem a tanítók, sem a hívők. A Szeretet vallása élt itt, valóban vallva és gyakorolva. Ebben a „vallásban” az élet a fény és a sötétség együttes létezése. A Fény teremti a Tudást és a Jóságot, míg a sötétség birodalmává esik a nemtörődömség, tudatlanság, irigység, gyűlölet, bosszú, hazugság, kapzsiság, lopás, csalás, kétszínűség, dologtalan lustaság. A Fény teremti a művészeteket és belőle fakad az ihlet is.
Párthia területén már az ő igehirdetésük előtt is a „szeretet” volt az alap, melyre a szkíták életüket felépítették. A szkítáknál a „szeretet egyházának” megszervezése semmiféle nehézségbe nem ütközött, hanem a megértésben jó követőkre és hívőkre talált.
Hová lettek az apostolok írásai?
Fel kell tenni a kérdést: ha annak a Saul-Pálnak az írásait megőrizte a „kereszténység”, aki sohasem hallotta Jézust, és sohasem tanult tőle, akkor miért nem viselte gondját a jézusi tanítványok, az igazi apostolok írásainak?....
A helyes válasz megfogalmazásában igen sok történelmi valóságot kell felsorolni, és már a Kr.u. 2. századtól kell elindulni, amikor is a római központú „paulinista és zsidó gyökerű” kereszténység teljesen átvette azt a „zsinagógás felfogást”, mely szerint: „minden olyan tanítás és írás, mely nem a zsinagógából ered, mint eretnekség, elpusztítandó a hirdetőkkel együtt.”
A magát ortodoxnak nevező római egyház már a Kr.u. 2. században felégette, elpusztította az apostolok írásait. Amikor aztán ezt a „paulinista ortodoxiát” véglegesen megszilárdítja Konstantin császár Kr.u. 306-ban és az állam vallásává rendeli, így a valódi tudás - a „gnózis” - eretnekséggé minősült és követőire halálbüntetés várt. Minden büntetés ellenére azonban a „gnózis”, a Tudás haladt és már Kr.u. 140. körül Egyiptomban és Alexandriában is megjelentek az Apostolok Evangéliumának kéziratos másolatai. Ezt az állítást bizonyítja az az 52 darab kézirat, amit 1945-ben az egyiptomi Nag-Hammadiban (Nagy Harmat? - Aranyi) talált egy arab.
A Nag-Hammadi kéziratok között találjuk többek közt a következőket: Tamás Evangéliuma, Fülöp Evangéliuma, János Apokrifonja (Titkok könyve), a Hit Evangéliuma, Egyiptomi Evangélium (A láthatatlan lélek szent könyve), Péter levele Fülöphöz, Péter Apokalipszise (Beszélgetés a Megmentővel), Mária-Magdala Evangéliuma, stb.
Jézus azt tanította, hogy Isten előtt minden ember egyforma érték és a tudás fénye az, amivel az ember jobban és jobban közeledhet Istenhez. Így történt aztán, hogy az ún. „gnosztikus keresztények” nem értettek egyet azzal, hogy a püspökök és egyházi „méltóságok” Isten és a hívő közé állnak, és magukat és beszédüket „Isten akaratának” nyilvánítják, s ezzel tulajdonképpen a hívő nem az Isten, hanem az egyház és az egyházi hierarchia szolgájává válik. Ezt az álláspontot azonban csak a társadalmi rend felforgatásának tulajdonították.
Lényeges teológiai különbségek a gnosztikusok tanításában:
1. Jézus Isten-emberi mivoltának és küldetésének értelmezése, és
2. A nő szerepe az isteni rendeltetésű életben.
Különbségek Jézus Isten-ember mivoltában
A római ortodoxia szerint „Jézus Isten Fia emberi testben. A keresztfán meghal. Eltemetik, de harmadnapra feltámad emberi testben, és negyven nap múlva a mennybe emelkedik, ugyancsak emberi testben.”
A gnosztikusok így vallották: „Jézus Isten Fia emberi testben, de ezt a testet akkor teszi le, vagy veszi fel, amikor akarja. Ő, az Isten Fia harmadnapon feltámad és Szelleme megjelenik ott, ahol ő akarja. Negyven nap után emberi szemmel látható Fényként emelkedik a menybe.”
Jézusnak azt az isteni és emberfeletti adottságát, amit a gnosztikusok állítanak, hogy akkor teszi és vagy veszi fel emberi testét, amikor akarja, a római ortodoxia kanonizált evangéliumai is igazolják, csak helyesen kell értelmezni. Így például, amikor a zsidókkal beszél és azt mondja: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (Jn 8:58-59), majd: „Köveket ragadának ezért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtőzködék, kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ily módon eltávozék.” További rész: „…mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi el azt én tőlem… Van hatalmam letenni és ismét felvenni…” (Jn. 10: 17-18)
Jézus többször is kihangsúlyozza tanításának eltérését a mózesi iránytól:
„De ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül vagytok.” (Jn. 10:26) kell-e világosabb felelet arra vonatkozóan, hogy Jézus és a zsidók között áthághatatlan szakadék állt és áll ma is?
A római ortodoxia Jézusnak a „bűn eltörlése érdekében” való feláldozását és ehhez a gyilkossághoz szükséges igazolást, az „isteni hozzájárulásnak” egyházi, hivatalos elismerése és kinyilatkoztatása útján akarta elérni. Ezért adott Jézus utolsó szavainak olyan magyarázatot, mely szerint az ő mennyi Édesatyja „elhagyta” volna Fiát, ezeket a szavakat adva a haldokló, szenvedő és keresztre szögezett Jézusnak: „Én Istenem - miért hagytál el engem?”
Ezt Jézus arámi nyelven mondta, és az összes magyar bibliafordításokban így van leírva:”Éli! Éli! Lama Sabaktani!”. Azonban a fonetikus formában leírt mondatot nyelvtani szabályok szerint Így kell kimondani: „Éli! Éli! Lama Sabag Ta-Nim.” Ennek jelentése pedig: „Isten… Emeld az örökkévalóság honába a megsebzettet.”
Miközben vizsgálódunk, néhány különös probléma is felmerül: Vajon miképpen lehetséges az, hogy Jézus utolsó szavait Máté és Márk közli, akik nem voltak ott a megfeszítésnél; és János, aki az egyház tanítása szerint az egyik tanítvány volt, akit Jézus a legjobban szeretett, és (állítólag) ott állt a kereszt alatt, evangéliumában nem említi ezt?...
Erre az érdekes kérdésre több választ adhatunk. A legközelebbi maga János evangéliuma, ahol le van írva, hogy kik állnak Jézus keresztje alatt. (Jn. 19:25) Csak asszonyokat említ, és nekünk itt két fontos személyiségünk van: Jézus Édesanyja és Mária Magdaléna. Továbbá tudni kell azt a zsinagógai és egyben római rendeleteket is, mely szerint: „a kivégzések helyére férfiakat nem engedtek be!”. Tehát János nem lehetett az a tanítvány, akinek Jézus a keresztfáról azt mondta: Ímhol a te anyád. (Jn. 19:26-27) De így nem lehetett az a tanítvány sem, akit Jézus a „legjobban szeretett”. De ha nem János, akkor ki volt az? Ezt tudjuk meg a Nag-Hammadi gnosztikus evangéliumokból.
Igen érdekes, de egyben nagyon kényes témához nyúlunk akkor, amidőn azt a tanítványt keressük, akit Jézus a legjobban szeretett. Ugyanis János evangéliumának 21. részében többször van említve ez a tanítvány, de az evangélista érthetetlenül és titokzatosan sohasem nevezi meg őt. Olvassuk csak az evangéliumi szövegeket: „Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: az Úr ott van” (Jn. 21:7) „Péter pedig megfordulván látja, hogy követi őt az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben a kebelén…” (Jn. 21:20) „Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről és aki megírta ezeket és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.” (Jn. 21:24)
A tanítvány nevének kitörlése az evangéliumból és nevének elrejtése minden bizonnyal egyházpolitikai célokat szolgált.
A Nag-Hammadiban talált gnosztikus evangéliumok
„Párbeszéd a Megmentővel” (Dialogua of the Savior) a címe annak a kéziratnak, mely elmondja, hogy: „Három tanítvány volt, akik Jézustól különleges oktatást kaptak: Tamás, András és Mária Magdaléna, akit Jézus a másik kettő fölé helyezett, …mert nagyobb tudása volt és úgy beszélt, mint a Mindenséget ismerő asszony.”
Ugyanez az írás Mária Magdalénát „látnok”-nak és olyan apostolnak nevezi, aki kiválóbb a többinél.
Fülöp evangéliuma szerint: „versengés támadt a férfi apostolok között Mária Magdaléna miatt, akit Jézus legbensőbb társának és a tudás szimbólumának nevezett, mert jobban szerette őt, mint a többi tanítványát és sokszor meg is csókolta.”
A fentiek ismeretében most már azt is megérthetjük, hogy Jézus Urunk feltámadásakor miért éppen Mária Magdalénának jelent meg először.
Láthatjuk tehát, hogy Mária Magdaléna, mint tanítvány és apostol, bizony beletartozott ama „tizenkettő” közé, annak ellenére, hogy az ortodoxia sohasem ismerte el „apostoli” vagy „tanítványi” voltát, hanem 2000 esztendőn keresztül (tehát mind a mai napig) „becstelen” nőként ismertette meg a „hívőkkel”.
Nézzük meg mindenekelőtt a nevét. Mária Magdaléna, a római ortodoxia által adott név. Ahol a „Magdaléna” felváltja a gnosztikusok által is használt valódi nevét, mely „Magdala”. Mai nyelvünk szerint „Magdalai Máriát” jelent. A Galileai-tó nyugati partján lévő „Mag-Da-La” nevű városból származott. Sumér-arámi nyelven a „ragyogó mágus városa” jelentéssel bír. (Mag = tudós, mágus, Da = helyhatározó rag, mint ErősD(a), KövesD(a), stb. és La = fénylő, ragyogó, átvitt értelemben „tökéletes”)
A jézusi hiteseket nevezi a szakirodalom „gnosztikusoknak” a „gnózisz”-ból értelmezve. De mit ért a szakirodalom „gnózis” meghatározás alatt? „Gnózis = mágusok tudománya” - mondja az értelmező szótár. Aki ismeri a „mágus tudományt”, annak egyáltalán nem idegenek a „gnosztikusok”, ugyanis mind a mágusok, mind a gnosztikusok - egyformán: „a misztikus Csend és a Szentlélek tartozékának vették a tudást.” De mit értsünk a „Szentlélek” kifejezés alatt? Jobban mondva: kérdezzük azt, hogy mit értettek ők a kifejezésben? Erre a Nag-Hammadi „Titkok könyve” így felel:
„Ő a láthatatlan, szűzi, tökéletes Lélek. Ő mindeneknek az Anyja lett, mert Ő mindenekelőtt létezett.”
„Jézus így mondja: az én anyám - a Lélek.”
Fülöp Evangéliuma szerint:
„A Lélek - Anya, és Szűz, párja az égi Atyának.” „A Mindenek Atyja egyesült a Szűzzel, aki lejött. Ez a Szentlélek, amelyik a Világra leszállt. Jézus ettől a Szentlélektől született.” (62-66)
Az utolsó vacsora - Leonardo festményén
Leonardo da Vinci mindezekkel tisztában volt. 1498-ban megfestett képén ugyanis Jézus jobbján, a főhelyen egy nő látható. Leányos arccal és hosszú hajjal, lesütött szemekkel, míg a festmény valamennyi többi alakja előre néz. Nem illet nőnek akkoriban sem férfiak társaságában felvetnie a tekintetét. Akaratlanul felmerül a kérdés: Leonardo már 1498-ban tudta azt, hogy Mária Magdala a „kedvenc” tanítvány, aki az „Úrvacsora” alkalmával - mint János evangéliuma írja „Jézus keblén nyugodott?” (Jn. 21:20)
A festményen üvegpoharakat ábrázol. Abban az időben csak Egyiptomban és Mezopotámiában voltak egyáltalán képesek ekkora tisztaságú üveget előállítani. Az ára viszont az aranyéval vetekedett, talán túl is haladta azt. Amelyik asztalon üvegpoharak álltak, az asztaltársaságnak minimum a legfelsőbb osztályból kellett származnia.
A kenyerük kicsiny cipók. Szkíta-hun eledel.
Lehetséges, hogy a Vatikánt ismerő és oda bejáratos itáliai művészek talán olyan iratokat is láttak, amelyek azóta „elpusztultak”. El kellett pusztulniuk az Igazságot hirdető írásoknak éppen úgy, mint az „igazmondóknak”: a mágusoknak, a tanítványoknak azért, hogy korunkban már megszűnjön az Igazság, a Tekintélytisztelet és uralkodjon az „érdek”.
De lépjünk is tovább. Konkrétan, Fülöp Evangéliumát vegyük elő, ahol Jézus Urunk így tanít az emberi életre vonatkozóan:
„Ne féljetek a testtől, de ne is szeressétek. Ha féltek tőle, uralkodni fog rajtatok. Ha szeretitek, elnyel és megbénít.”
A továbbiakban ilyen „törvényt” ad: „Nagy a házasság misztériuma. Nélküle a világ nem létezett volna. Most a világ létezése a férfitól függ, és a férfi léte a házasságtól.”
Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a korai kereszténységben - mely mentes volt minden saul-páli ideológiától - Mária Magdalát Jézus „hitveseként” tisztelik és ez megerősítést nyer a kanonizált János Evangéliumban, ahol ő az első, aki Jézus sírjához megy, „jó reggel, amikor még sötét vala” (Jn. 20:1) és futva értesíti Pétert és a tanítványokat.
Emberileg gondolkodjunk! A jó „hitves”, a feleség, az első a sírnál is, és Jézus is őt tekinti „elsőnek”, magáénak a földi élet emlékeként, hisz neki mutatja meg magát és szól hozzá. (Érdekes itt megjegyezni, hogy János írásában a „hitves” csak egy szóval fele, így: „rabboni”, ami János szerint „mester” jelentésű (Jn. 20:16). Sumér-arámi nyelven a „Ra-Ba-Ni” = „Világ Világa” értelemben olvasható.)
Talán nem kisebbítjük Őt, ha olyan valóságos élő személynek hisszük, akinek élete - emberi szempontból nézve is - teljes értékű. Hiszen a férfi és a nő egyesülésében teljesül az Isten üdvterve szerinti áldás. Isten adta szívünkbe a szerelem csodálatos érzését, és ebből teremtődik meg a házasság nagy misztériuma, mely nélkül - Jézus megismert igéje szerint - a világ nem létezett volna.
Milyen károsodás érheti lelkivilágunkat, ha arra a meggyőződésre és logikus következtetésre jutunk, hogy a Földre szállt Istenfia, a vérünkkel testet öltött Jézus, az Emberfia ebben is példát adott nekünk? Ugyanis így lesz teljes isteni hivatása és emberré válása Urunk Istenünk akarata szerint.
A Jézus jobbján ülő „alak" arcának restaurálás utáni képe. (Aki ebben férfiarcot vél felfedezni,...) A festményen Jézus jobbján Magdalai Mária, Jézus társa és „legkedvesebb tanítványa" látható. Leonardo Magdalai Mária arcát pontosan ugyanarról a személyről mintázta, akiéről a Sziklás Madonna angyalát. „Angyalokat" a festők - már évezredek óta - mindig is nőkről mintáznak.
Dávid Fia
A mai keresztény egyházak úgy tanítják, hogy Jézus Dávid Fia volt annak ellenére, hogy ez a zsidók véleményével ellenkezik. Ugyanis a zsidók nem ismerik el Jézust zsidónak, hanem galileai idegennek (gojimnak) tanítják a saját „hittanukban”, aki - miként a Talmud mondja: „Jézus varázslást űzött, tévútra vezette Izraelt és bűnre csábította.” (Sanhedrin 107.b. lap és Nazir 40.b. lap utolsó mondata.)
Nem egyszerűen „faji hovatartozásról” van itt szó, hanem az ember Isten felé való fordulásának, az Istenről alkotott fogalmának és a szereteten alapuló emberi élet törvényeinek meghatározása és gyakorlatba vitele a jézusi tanítás tartalma.
Ezzel szemben áll a zsidóság önös és minden más népet Isten kegyelméből kirekesztő, és a saját faji kiválasztottságában hívő ideológiája, melynek külön Istene van, aki kegyetlen és bosszúálló (Jahwe, Jehova, Jahu).
Jézus viszont a szerető Mennyei Atyáról beszél, aki az Élő Isten, és mindenkit egyformán szeret.
Úgy is mondhatjuk: a bosszú és az önzésen alapuló erkölcstelenség dicsérete áll szemben a Szeretet testvériségével. - Ezt a változhatatlan és egymással össze nem férő szembenállást legjobban mutatja a „Dávid Fia” kérdés, mely e jóságos Jézust, az Élő Isten Fiát, egy erkölcstelen és minden emberi jó tulajdonságot nélkülöző, egyszerű és műveletlen bűnözőtől származtatja. Ugyanis Dávid ilyen volt.
Dr. Vágó Pál: A vérszerződés ereje című könyvéből idézet:
„Egyenesen kegyeletsértésnek érzem, ha valaki ortodox előítéletből Jézust. a tiszta erkölcs isteni jelenségét - mindenáron egy Dávidtól akarja leszármaztatni, akinek gonosztevő jelleme fémjelzi az ószövetség zsidó szellemét. A bibliaimádók csak Dávid és a filiszteus Góliát közötti párbajt állítják az utókor bámulatának reflektorfényébe. Szeretik ezzel szemben elhallgatni a nagy hősiességet kegyetlenül cáfoló tényt, hogy Absolon fiának lázadásakor sírva menekül és házának őrzését 10 ágyasára bízza (2Sám. 15:15-16). A csatában közvetlenül nem vesz részt. Ezt a veszedelmes mesterséget zsoldosaira bízza.
Amikor azonban Rabbah városának elestéről értesül, szabályszerű ávos hősként ott terem és a város lakosait, mint az írása mondja: ’kihozatá és némelyeket fűrész alá, némelyiket vasborona, némelyikét fejsze alá téteté. Némelyiket mészkemencén vitt által és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával.’ (2Sám. 12:31) - (Megjegyzés: az elfogott ellenség ’elgázosítása’ tehát zsidó találmány volt.)
De ezzel Dávid jellemrajza még nem merült ki: legvitézebb hadnagyát, a hettita Úriást (azaz Óriást) fondorlatosan agyonvereti, mert a Dávid által megvesztegetett katonái magára hagyják őt az ütközetben. Tette pedig ezt azért, mert időközben Óriás szép feleségét, a fürdő Betsabét, a háza tetejétől megleste és elcsábította (2Sám. 11) - Zsoldosaival kiraboltatja saját alattvalóit (1Sám. 27:10) - Nabal hirtelen meghal, amikor ennek feleségére, Abigailra szemet vet (1Sám. 25:38-39) - Izbozethet, Izrael törvényes örökösét bérgyilkosokkal öleti meg, és hogy a gaztett ki ne tudódjon, ezeket is kivégezteti. Az ekként elorzott teljhatalom birtokában Saul egész rokonságát felkötteti.
Páratlan az a goj együgyűség, megy 2000 év alatt sem vette észre, hogy szellemi leigáztatása azzal kezdődött, hogy a saját erkölcsi felfogásának megfelelő Jézus-ideál helyett, fejet hajt egy prepotens zsidó-Isten előtt, aki mindjárt az első parancsában így rivall rá: ’Én az Úr vagyok, a Te Istened, ne legyenek idegen isteneid én előttem!’
Akik e ’Tíz parancsolatra’ hivatkoznak, rendszerint elmellőzik e parancs teljes szövegét, mely így szól: ’Én az Úr vagyok, a Te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából.’
Ne nevezzük hát Jézust sohasem ’Dávid Fiának’. Ne hozzuk kapcsolatba őt az emberi gonoszsággal még hivatkozásainkban sem, hiszen a földre szállt ’Isten Fia’ volt - és marad Ő az Élő Istent imádóknak.”
Magunknak kell számot adni tetteinkről és nem vallhatjuk azt a kimondottan zsidó felfogást, hogy az „áldozati bárány elveszi a mi bűneinket”. Még akkor sem, ha Jézust Isten bárányának nevezzük, hiszen Ő maga mondta: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” (Mt. 9:13)
Jézus Ununk nem áldozta fel magát a mi bűneinkért, hanem az Őt - mind a mai napig - körülvevő bűnös világnak megmutatta isteni lényét, Istenfiúságát azzal, hogy legyőzte a halált.
De iszonyúan logikátlan állítás Jézusnak Dávidtól való származtatása, mert Máriának kellene Dávid ivadékának lennie ebben az esetben, hisz az Egyház „szeplőtelen fogantatást” ismer el és tanít. Viszont Máté, József geneológiájával kezdi evangéliumát, Józsefet származtatva Dávidtól, s ezt megerősíti Lukács is (2:1-5). Józsefnek viszont biológiailag semmi köze Jézushoz, Máriát pedig a legfanatikusabb ortodoxia sem tudta Dávid családjába helyezni.
Viszont arra a feltételezésre, hogy Mária szkíta-pártus származású lenne, igen sok adatot szolgáltat a történelem, és így Szent Fiának - Jézusnak - emberi alakja is indokolja a zsidó vallással teljesen ellenkező Istenhitét és valláserkölcsi tanításait. Igen érdekessé válik felderítésünk, ha megismerünk néhány adatot erre vonatkozólag:
1. Pilátus Aktáiban (IX.3.) olvashatjuk, hogy a zsidók - nagyon jól tudva azt, hogy Rómának a Pártos Birodalom a legnagyobb ellensége - azzal vádolták Jézust Pilátus előtt, hogy: „A mágusok Keletről jöttek köszönteni a saját királyukat.”
2. Werner Keller csaknem minden nyelven kiadott könyvében erre vonatkozólag közli, hogy „A Jézushoz zarándokló és Keletről érkező mágusok a Mezopotámiai Sippár városában lévő Asztrológiai Iskolából jöttek és ebben a régi sumér városban talált ékiratok egyikéről olvasott le a német Schnabel professzor Jézus születésével kapcsolatba hozható adatokat.” (..Y la Biblia tiene razón. Edicion Omega, Barcelona 1957. 348-349.oldal).
A Pártos Birodalom fénykorát éli Jézus születésének idejében és Róma legnagyobb ellensége. Háromszor verték tönkre a pártos királyok a római légiókat. Ez a hatalmas birodalom az Eufrátesztől az Indus folyóig terjedt, és 500 éven át biztosította a békét és az emberi jólétet ezen a területen. Jézus születése előtti évtizedektől kezdve Galilea és Szamaria (Szarmatia) is a Pártos Birodalom fennhatósága alatt volt, Adiabene pártos herceg kormányzósága alatt. Az is közismert, hogy a pártos királyok felépítették a lerombolt sumér városokat és ápolták a régi sumér hagyományokat.
Ennek következtében biztosan állíthatjuk, hogy Jézus idejében még nem voltak a homok alá rejtve a sumér ékiratok, és léteztek a sumér tudomány fellegvárai (Nippur, Úr, Uruk, Kis, Mari, stb.), amelyeknek egyike volt a Sippár-i csillagvizsgáló intézet, ahonnét - állítólag - a mágusok Jézushoz zarándokoltak.
3. A görög Parthenos szó, melyet a görög szövegekben Mária neve mellett találunk mindig. Sok szakember ezt a szót angolul „parthean”, azaz „pártus” értelemmel fordította, pedig a görög szó jelentése (a biblikusok szerint) „szűz”. Talán úgy értelmezhető e görög szó: „a pártus szűz”.
A biblikus és Jézusra vonatkozó evangéliumi szövegeket igen nagy fenntartással kell kiértékelnünk, mert minden igyekezettel a Jézus előtti zsidó történelem és hagyomány-tanhoz akarják a jézusi létezést visszavezetni. Így sok utalást találunk az ószövetségi evangéliumokban is. Csak egyetlen példát ragadok ki. Máté evangéliuma 27:9 így mondja: „Ekkor teljesedék be Jeremiás próféta mondása, aki így szólott, és vevék a harminc ezüstpénzt, a megbecsültnek árát, akit Izrael fiai részéről megbecsültek.” (jer. 32:6-9)
Ha most felütjük a Jeremiás könyvében jelzett hivatkozást, ott egészen másról van szó, és nincsen „harminc ezüstpénz” és „Izrael fiai által megbecsült” sem található. E „hivatkozásnak” alapja Jézusnak az a mondása, ami János evangéiumában van (Jn. 5:39) így: „Tudakozzátok a régi írásokat, melyek bizonyságot tesznek rólam.”
Milyen régi írásokra gondolt itt Jézus? …Milyen nyelven szólanak ezek az írások? ...Ugyanis a hivatalos ortodox teológia fel sem veti azt a kérdést, hogy: „Milyen nyelven beszéltek a zsidók Júdeában? …Milyen nyelven vádolták Jézust Pilátusnál? …és azt sem, hogy Jézus milyen nyelven beszélt Pilátussal? Ugyanis Heródes nem volt zsidó és 40 évig volt a „zsidók királya” a rómaiak jóvoltából. A rómaiak pedig éppen úgy beszéltek, mint Heródes - görögül. Ez volt Júdea hivatalos nyelve. Héberül a nép nem tudott! A galileaiak pedig arámi nyelven beszéltek és ezért is volt érezhető görög beszédüknél az idegenség. Az evangéliumok is mind görögül vannak írva, éppen úgy, mint az összes apokrif írások. Egyedüliek a Nag-Hammadi kéziratok „kopt” nyelvű tudósításaikkal. Igen sok biblia-kutató megállapította már ugyanezt és minden kertelés nélkül így írnak:
„A héber egy holt nyelv volt Jézus idejében és már meg van állapítva, hogy az ótestamentumot is görögre fordították azért, hogy a zsidók megérthessék.” (J.E. Conner PhD.: „Christ was not a Jew.” The Christian Book Club, Hawthrone, Ca., 1972. 28. oldal).
A júdeai zsidók így „elgörögösödtek” és 50 évvel Jézus után a szintén elgörögösödött zsidó - Josephus Flavius - lesz Galilea kormányzója és a zsidók történetét szintén görögül írja meg. Jézus tehát semmiképpen sem gondolt „héber” írásokra, amikor a „róla beszélő régi szövegekre” hivatkozott. Az egyedüli „régi írások” melyek szóba kerülhettek, tehát az „arámi hagyományok szövegei” lehetnek. Ezek pedig azok az ékiratok, melyek nyelvét ma „sumérnek” hívjuk. De ezek közé a „régi írások” közé sorolhatjuk az itt talált „rovásírásos” nyelvemlékeket is, hiszen a szkíták által épített Szkítopolisz is itt van, Názárettől 35 kilométernyire és Jézus idejében is így nevezték. Beth-Shean nevet csak későbben kapta. A szakirodalom szereti ezeket a rovásírásos nyelvemlékeket „föníciainak” felismerni, vagy a merészebbek „ó-hébernek”. Pedig itt héberek csak átmenetileg laktak néha, hiszen az ótestamentum éppen eleget emlegeti „Góg és Magóg” népét, akik bizony messzire zavarták innen a hébereket. Minden bizonyítékunk megvan tehát arra, hogy Galilea népét „szkíta utódoknak” is nevezzük. Így joggal állíthatjuk azt is, hogy megtartották és vallásos kegyelettel őrizték a szkíta hagyományaikat. E hagyományok legszentebbje a galileusok vallása. Az, amit a héberek minden nyelven kicsúfolnak és a galileai szkítáknak a „magaslatokon épített templomait” a korrupció helyének nevezik azért, mert itt nem a zsidóknak Jahwe nevű istenét tisztelték, hanem a Napisten (Bál) és a Szűzanya (Astarte, Istár, Innana) felé fordult a nép könyörgése. A „világosság” és az „élet” tisztelete volt lelkük tartalma és nem a sötétség és a bosszúállás pusztító rombolása.
Josephus írja: „A zsidók mindig utálták a galileaiakat”. Hiszen talán éppen az állandó utálat, üldözés és lekicsinylés, mely a galileaiakat az „uralkodó néptől” és a zsidó államvallás és politikai rendszer részéről érte, volt a galileaiak összetartó ereje és szent hagyományaik megtartója. Annál is inkább, mert szkíta részről éppen úgy, mint a „sumérnek” nevezett örökségből a Szeretet törvényének betartása és annak gyakorlata volt a vallási hiedelem tartalma.
Új Szövetség
„…És ivának azokból mindnyájan…” Márk evangéliumából vesszük ezt a történet, amikor Jézus „vevén a poharat, hálát adván és adá nekik (Mk. 14:23). - a következőkben közli a szerző Jézus szavait, így: „Ez az én vérem, az új szövetség vére.” …Tehát Jézus „vérszövetséget kötött tanítványaival. - ez a tette csak a szkíta hagyományok ismeretével érthető. Ugyanis a szkíták nemzetsége volt az egyetlen, mely a felebaráti szeretetet „vérszövetséggel” pecsételte át „testvéri szeretetté”, a borba csöppentett vérük egyesülése által.
Kétségtelen, hogy Jézus az ősi szkíta hitvilág hagyományát támasztotta új életre ezzel az „Új szövetséggel”, hiszen a zsidó környezetben ez ismeretlen volt. Jézus korában egyedüliek voltak a Pártos birodalom uralkodói, kik megállapodásaik legértékesebb és felbonthatatlan pecsétjeként a vérszerződés szentségét gyakorolták, és csak ezzel indokolható ázsiai testvérnépeik állandó segítsége, mely oly politikai és katonai erőt biztosított részükre, hogy Róma 500 éven át tehetetlen volt velük szemben és a római légiók messze elkerülték a Pártos birodalom határait.
De térjünk vissza a „régi írásokra”, amelyeknek tudakozását Jézus említi, hogy azok mind róla beszélnek. Nézzük először is azt a Mariban talált ékiratot, mely hirdeti, hogy: „Az Isten elsőszülöttje, aki a ’Világ Világossága’ - En-Lil - egy napon emberi testet ölt és leszáll a Földre.” - Ez a prófécia beteljesedett, és így a galileai Jézusban, az Isten fiában felismerjük a 3000 évvel előtte már imádott Világ Világosságot, a sumér hitvilág En-Liljét. Az isten fia embernek született a prófécia népének utódai között és „Új Szövetséget” ad a népének.
De miért „Új Szövetséget”? - Ha „Újat” ad, akkor volt régi, hiszen itt van a bibliai „ószövetség”.
De álljunk meg ennél a kérdésnél egy pillanatra. Nézzük meg, hogy „Mi ennek az ószövetségnek a tartalma és azt is, hogy ki kötötte kivel?” A tartalom: Mózes I. könyvének 17:10-14 verseiben így olvasható (Miután a 9. versben mondja Isten Ábrahámnak):
„Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod, te utánad az ő nemzedékei szerint. Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok és közöttem és ti közöttetek és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok. És metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét és ez lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetség jele.”
Ezt a szövetséget azonban Jézus nem ismerte el, hiszen a zsidók által hitt „bosszúálló Istent” egyszerűen csak „ördög atyának” nevezi (Jn. 8:44).
A körülmetélésre vonatkozólag pedig nem azt mondja a zsidóknak, hogy az Istentől való, hanem egyszerűen így: „…Mózes adta nektek a körülmetélést…” (Jn. 7:22).
Jézus e szavaival tehát a körülmetélést egyáltalán nem tartja „szövetségnek” és a szerető mennyei Atyát nem azonosítja a zsidó Jahwéval.
Ha Jézus nem ismeri el az „ószövetségnek” nevezett körülmetélési paktumot, akkor miért ad „Új Szövetséget”? - Mivel az Ő szavai és tettei tökéletesek, azt kell felelnünk, hogy „Jézusnak tudomása volt Ábrahám előtti népének azon hiedelméről, mely szerint En-Lil, a Világ Világossága, Jézus Öröktől fogva lett Istensége a Földre szállt Em-bar-ral (emberpárral) valóban „szövetséget kötött.” S ez a szövetség azoknak a „régi írásoknak” egyike, amelyre hivatkozik. Ez Jézusnak és népének az „ószövetsége”, mely a sok ezer éves szenvedéssel, meneküléssel, vándorlással feledésbe ment és így a nép elvesztette Istenben való életfájának gyökerét.
Az egyetlen szomorúság ebben az, hogy a keresztények nem ismerik vallásuk biblikus ószövetségének alapját és nem olvassák el azt, amit Ábrahám istene mond így (1Móz. 17:14): „A körülmetéletlen férfi pedig, aki nem metéli körül az ő férfitestének bőrét, az ilyen férfi kivágattatik, mert felbontotta az én szövetségemet.”
A II. Vatikáni Zsinat megállapítja, hogy: „A keresztények Ábrahám fiai a lélek szerint.”
Hát senki sem mer tiltakozni ebben az ügyben?
Nem lehetünk - pláne ’Lélek szerint’ - oda tartozók, hisz nem vagyunk körülmetélve és a bibliai ószövetségi isten félreérthetetlenül megmondja, hogy az „ilyen lélek kivágattatik” az ő népe közül.
A következőkben ismertetem a mi saját ószövetségünk szövegét - okulásra és elmélkedésre:
1. Iz-Ten tökéletes alkotásában, az Ő változtathatatlan akarata szerint, Én-Lil elválasztotta az Eget a Földtől és messzire távolodott a Föld attól.
2. Én-Lil kiásta a Mag-ot a Föld belsejéből, hogy majd kalász fakadjon belőle a Rendeltetés szerint.
3. Az Ég és a Föld szövetségévé a Fokost avatta; a Fokos és Nádkosár hivatásául pedig a Munkát rendelte.
4. Így magasztalta fel Én-Lil a Fokost. Aranyból lett az Ő fokosa, és ezüstből annak dísze. Feje lazúrkő és foka erős, mint a gátakat döntő Égi Bika.
5. Amikor Én-Lil megteremtette így a fokost és annak sorsát is megszabta, fején ékeskedő Szent Koronáját annak az Em-Bar-nak fejére illesztette, akit már előbb a Földre küldött és most kegyes szemmel nézett rájuk.
6. Az ég lakói mind köréje sereglettek és Én-Lil elibük tette a Szent Fokost.
7. Imával hódoltak Én-Lilnek az Ég lakói és aztán - égi szózat kíséretében - átadták Én-Lil Szent Fokosát a földi Em-Bar-nak, hogy a rávetett sors szerint használja azt.
8. Az Ég lakóinak szózata pedig az volt: „Vegyétek Én-Lil Szent Fokosát örök szövetségül. Mert szövetséget állapítunk meg mi közöttünk és ti közöttetek és a ti magotokból utánatok jövő nemzedékek között.
9. Iz-Ten - Én-Lil által - tinéktek és nemzedékeiteknek adta a Földet, a Tudás fájával örök birtokul. Telepedjetek és gyarapodjatok a négy folyók gazdag vidékein.
10. A Szent Fokos ama szövetségnek jele, melyet meg kell tartanotok mi közöttünk és ti közöttetek, akik majd a földi helyeken - a Munka erejével - felépítik Iz-Ten földi birodalmát. E Szent Fokos Szövetsége adja meg nektek a Föld birtoklásának hatalmát.
11. Azért rendeljük, hogy nemzedékeitek fiainak mindegyike éljen és munkálkodjon e Szövetség Fokosának erejével. A kezében tartsa és jól használja az Én-Lil dicsőségére.
12. És amikor Én-Lil aranyfokosát a Földre szállt Em-Bar kezében látta, villámfényt szórt arra és mennydörgésként így hallatszott szava a Földre: „Szövetséget kötöttem veled kosi Em-Bar a Fokos erejével. A Föld ura lész mindaddig, míg hűséggel szolgálod és megtartod Szövetségemet.”
13. Az Ég lakói pedig jól segítették a földi kosiakat a Szövetség szerint. Bőség és boldogság fakadt a Földön a Fokos ereje által.
14. Városokat épített a Fokos és a Fokos Háza lett az Igazság szentélye, de a Szövetség ellen lázadó házat, az engedetlenség otthonát is a Fokos dönti romba.
15. Lemetszi a gonoszság fejét. Letöri koronáját és kivágja gyökerét, de segítője és oltalmazója a Jóság virágát termő Életfának.
16. Én-Lil Atya meghatározta a Fokos hivatását… és az Ég és Föld közötti Szövetség ereje által pedig mindörökre rendelte azt, hogy „A fokos dicsértessék….!”
17. Az Ég lakói jól teljesítették a Szövetséget. Mert ahogy a földi ember Em-Bar testében él a Lélek fénye és annak ereje által uralja, formálja az anyagot - folytatva Iz-Ten akarata szerint a Teremtés munkáját; ugyanúgy az Ég lakói között Én-Lil volt az, aki a Lélek - Én-Lil - ereje által teremtett tovább minden anyagot és testet.
18. Én-Ki áldotta meg - a Szövetség szerint - a Tudás Fájának országát; fákkal, növényekkel, madarakkal és állatokkal sokasítva meg azt a Föld színén és aranyat, ezüstöt, rezet és mindenféle ércet rejtett annak belsejébe. Az Ég lakói közül Is-Kur lett ezek gondozója, mert ő hozta az aranyat és az ezüstöt az Égből a Földre.
19. Aztán a négy folyó vizeit gazdagította Én-Ki bőséggel és a halak sokaságával. A vizek vigyázójául Én-Bi-Lulu-t rendelte az Égből.
20. Az Em-Bar fiai pedig - a Tudás Fájának erejével - ekér ls igát szerkesztettek. A Fokossal formálták azt. Elvetették Én-Lil által a Földre adott magvakat és kalászba szökkent gazdag termés ékesítette a földi mezőket. Öntözőcsatornákat is épített a Fokod és ezek gondozójául Én-Ki az égilakó Én-Ki-Du-t tette.
21. Bőség és öröm lakozott a Földön. Házak építésébe kezdtek és a téglavetésre, a téglavető formák készítésére az égilakó Kabta tanította meg a kusok nemzetségét.
22. Az állatok is megszaporodtak. Istállókat építettek nekik. Tejüket lefejték. Én-Ki úgy akarta, hogy Dumuzi - az Ég hű pásztora - tanítsa meg Én-Lil népét az állatokkal való bánásmódra és tejük felhasználására. Így tartották, őrizték az Égiek a Földi Kusokkal, Én-Lil Szent Fokosának népével kötött Szövetséget.
Ez a mi ószövetségünk, mely a suméroknál és a szkítáknál is a vallásos hiedelem szent tartalma volt, hiszen mindenütt, ahol a mi népünk lakozott, használták a „munka fokosát” és a királyi tekintély - a „szent szövetség” megtartásának jelképéül - aranyból készítette el Én-Lil szent fokosát úgy, amint annak leírását az ékiratos táblán találjuk. Tehát lapis lazulinból van a foka. Sumériában is és a szkíták földjein (Magyarországon is) megtalálták a régészek ezeket a leleteket, melyek legszebbjét a szkíta kincsek között láthatjuk. Tehát Jézus sumér-arám-szkíta hagyományismerete biztosan tudott erről az ószövetségről. De azt is jól tudta, hogy népénél a sok szenvedés a feledés fátylát borította a hagyományokra és a földön való megtelepedést, boldogságot, munkás, jó életet biztosító, de feledésbe ment ószövetséget olyan „Új Szövetséggel” kell életre hívni, mely feltámadást ad a lelki sebesülteknek. - jézussal kell tehát vérszerződést kötni a magyar népnek is, ha letargiába süllyesztett állapotából fel akar támadni. - igyuk tehát a kehelyből igaz magyar hittel Jézus Urunk vérét, a feltámadás vérszövetségében.
Ezt a mi ószövetségünket tartalmazó ékiratot Kramer olvasta le a Philadelphiai Egyetemi Múzeumban tárolt táblákról és a „Fokos teremtése” címen közli könyvében. Megemlíti, hogy itt van leírva a sumér hitvilág álláspontja a világ teremtéséről és isteni megszervezéséről.
Jézus és az Olajfák hegye; Jézus tanítása a Szentlélekről
Az evangéliumokból egyáltalán nem magyarázható és indokolható Jézus azon szokása, hogy az Olajfák hegyén lévő és a zsidók által a „korrupció helyének” nevezett Astarte templomba járt imádkozni, miként az írva találjuk eképpen:
„…méne az Ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig Őt az Ő tanítványai is.” (Lk. 22:39) - „…éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala, mely az Olajfák hegyének neveztetik. És kora reggel hozzá megy vala az egész nép, hogy hallgassa a templomban.” (Lk. 21:37-38) - „És dicséretet énekelve kimenének az Olajfák hegyére.” (Mk. 14:26).
Írhatnánk még több idézetet. Jánostól is, de ez a legutolsó, Márktól idézve a legfontosabbnak látszik azért, mert az evangélista bizonyítja azt, hogy a Vérszövetség megkötése után mentek ki együtt az Olajfák hegyére, dicséretet énekelve. - Önkéntelenül feltámad az emberben az a logikus kérdés, hogy: Kit dicsértek énekelve? …Milyen volt az énekük? …Kitől tanulták azt és miért énekeltek „dicséretet” éppen az Olajfák hegyén, ahol a zsidók által utált Astarte (a galileusok vallása szerinti „Fény Szűzének”) temploma volt?...
Ezekre a kérdésekre a júdai-keresztény evangéliumok szellemében gondolkodva választ adni nem lehet. A logika azonban a gnosztikus írásokhoz küld minket vissza és ezek alapján - ha csendesen is, de félelem nélkül - talán azt mondhatjuk, hogy Jézus a Szentlélekként megnyilatkozó Fény-Szűzét dicsérte tanítványaival az Olajfák hegyén lévő „Szűzanya” templomban. - Az evangéliumokból csak a „hiányok” és az elnevezések pontatlansága következtében előálló „nem világos” kifejezések használhatók fel e történelmi nyomozásunkban. Ugyanis ezekben Jézus különbséget tesz a „Szentlélek” és az „Igazság Lelke” között. János evangélista tudósít az „Igazság Lelke” jézusi kifejezés állandó használatáról (Jn. 14:17, 15:26, 16:13), és ezt a Lelket Jézus az Atyától származtatja (Jn. 15:26).
A „Szentlélek” fogalmát nem tanítják az evangélisták. Egyedül Márk, aki írásának 13. részében tudósít Urunk buzdításáról, amit azoknak ad, akiket „törvényszékeknek adtak át, gyülekezetekben vernek meg én érettem”… mondva, hogy a „Szentlélek szól” majd a szenvedők helyett. (Mk. 13:11) - Minden valószínűség szerint tehát Jézus az „Atyától jövő Igazság-Lelke” kifejezés alatt a „kétszeri hármasság” földi - tehát emberben megnyilvánuló istenes Lelkiség erejét értette, és a Szentlélek Nála is ugyanaz volt, mint a gnosztikus tanításokban; vagyis a mindenkiről egyformán gondoskodó és mindenkit védelmező égi Édesanya - a „Fény Szüze”, aki - éppúgy mint a Fényfia - öröktől fogva lett
Ezt a meglátásunkat megerősíti az a történelmi valóság, mely szerint az apostolok által a Pártos birodalomban és - mint az egyházi iratok írják - Szkítiában megalakult Jézus-hitű egyházak azonnal bevezetik a kultuszba a Fény Szűzének tiszteletét.
A saul-páli ortodoxia azonban száműzi a „Fény Szűzét”. Megtartja az Atya-Fiú-Szentlélek „szentháromságát”, de a „Szentlélek” náluk csak olyan elvont isteni hatalom, amelyért állandóan imádkozni kell a bűnök enyhítése és az „áldozat” által való megbocsátásának érdekében. Itt a Lélek nem „Anya és Szűz. Nem párja az égi Atyának” - Nem az a „Szentlélek”, amelyik a Világra leszállt; nem az, amelyiktől Jézus született… miképpen a gnosztikusok hitték és evangéliumaikban leírták. (Lásd pl. a gnoszikus Fülöp evangéliumot).
Aztán csaknem 600 év telik el addig, míg Jézus Édesanyját elismeri az ortodoxia „Szűzanyának” és tiszteletére Alexandriában megépül az első hajlék. De a mai napig sem azonosult a „Fény Szűzével”, aki a „szent-tűz” Szentháromságában él örökké. A templomban égő örök mécses, vagy örök „Szent-Tűz” - mint az „örök-Fény-Szentháromságnak jelképe” biztosította a vallási békét a Pártos birodalomban létesült Jézus-hitű, majd később „manicheus” és a perzsa zoroaszteri hiedelmek között.
Annak bizonyítására, hogy a hit ereje a politikai államhatalom elhatározásait is befolyásolja, hadd mondjak el itt egy érdekes történelmi példát: A Pártos birodalom Kr.u. 256-ban megszűnt és uralkodtak a szaszanida perzsák. A Jézus-hitű pártos-hun-mahgar-szkíta nép északi testvérei felé vándorolt és nagy részük „avarként” érkezik a Kárpát-medencébe, ahol megszületik a Nagy Avar birodalom, melynek Bizánc hatalmas összeget fizet aranyban évi „békeadó” fejében. A „Fény-Szentháromság” hiedelme is beérkezik a Kárpát-medencébe a Jézus-hittel és a zoroaszteri hagyományokkal. Fel kell ismerni tehát azt, hogy a volt Pártos birodalom népessége a „Szent-Tűz-i” hagyományokat vallásos kegyelettel ápolta. - a züllött és gőgös Bizáncban már a judai-kereszténység volt az államvallás és Herakliosz császár elrendelte a „Szent-Tűz” meggyalázását azzal, hogy mindenkinek bele kellett köpni abba. Maga is megtette ezt. Kr.u. 627-et írtak, amikor a „Szent-Tűz” gyalázás megtorlására létrejött az avar-perzsa szövetség Bizánc megbüntetésére és a hatalmas avar haderő egy „Baján-fi” vezérletével legyőzte Bizáncot és a békekötést a harc után beérkező perzsa haderő vezérére - Sarbarazra - bízza a kegyelemért esedező görög követséghez intézett utasításával, maga pedig hazatér hadával. - Ez az ostrom ékes bizonyítéka annak, hogy avar őseink már Jézus-hitűek voltak és a „Szent-Tűz” nekik azt a „Fény-Szentháromságot” jelentette, amit a gnosztikusok hagyatékaként a fentiekben ismertettünk.
A „magyar” történelemben igen fontos adatok ezek, hiszen igazolják a magyar népnek Jézus Urunkhoz való hűségét és azt is jól megmagyarázzák, hogy az I. Istvánnal megindult római, judai-keresztény „térítés” miért nevezett minket „pogánynak” és miért irtották könyörtelenül a „Szent-Tűzi Szentháromság” Jézus-hitében megmaradókat, akik semmiképpen sem akarták Pártus hercegüket ismét és ismét az ún. „Istentiszteleteken” feláldozni.
Ismerjük végre fel azt, hogy ezek a „térítők” a Saul-Pál által kialakított zsidó-Jézus nevében „térítettek”. Nem a Szeretet Törvényét követték, hanem a „szemet-szemért, fogat-fogért” kegyetlenséget gyakorolták. Ugyanazt végezte ez az „ortodoxia” a magyar néppel, mint amit 800 évvel előbb a gnosztikusokkal elkövetett. Az „írott hagyaték” a „Fény Fia” hívőkkel együtt került pusztításra. Azért nincsenek „rovásírásos” emlékeink. De ha Jézus parancsát követjük és „tudakozzuk a régi írásokat”, majd „nálunk lakik és bennünk marad ama Igazság Lelke”. (Jn. 14:17), amire az evangéliumi jézusi szavak tanítanak. De majd győzhetetlenné teszi ezt a Lelkedet a Fény-Szűze …az a védő óvó, gondoskodó „Szentlélek”, akiről a gnosztikusok oly szépen, okosan és kedvesen tudósítanak. És ebben van a Betlehemi Herceg keresésének a legszebb és magasra emelő misztériuma.
Az Élet Kenyere
Jézus önmagát „az égből alászállt kenyérnek” nevezi, de így is mondta: „Én vagyok az életnek ama kenyere, aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik.” (Jn. 6-35).
A mi „hagyománytanunk” csak Jézust és a sumér Gudeát ismeri oly „emberfiának”, akik egyformán az Istenes életben megszilárdult valóságos és igaz SZERETET tanítói voltak.
Igazságuk, amit hirdettek, örökérvényű marad akkor is, ha az emberi gyűlölet és a másokon való uralkodás kegyetlen akarata nem állandósította az emberiségnél a SZERETET királyságát. kétezer év távolából ugyanis mind a ketten a szerető, gondoskodó, kegyelettel teli Jó-Istenről beszéltek, aki maga az igazság. A közös tanításuk törli el a közöttük lévő évezredeket. Tekintsünk hát bele Gudea ékirataiba, most itt, e témánknál, az „életnek ama kenyere” keresésében.
Véletlennek semmi esetre sem lehet mondani azt, hogy Gudea is „égi eredetűnek” mondja a kenyeret és a templomban adja a hívőknek azért, hogy az „Isten-Fiúság ereje” töltse be a lelkünket.
Gudea tanítása szerint: „a kenyér az Isten maga” …és amint írja az itt közölt szövegében: „Im-Ti-A-Ta …”Az élet vizével meghinti” …Ninda-Gis-Bisum… „megtöri a kenyeret” …Al-Inin-Ni-De… „Istenanyához kiált” …Bagar (lelkiséget adó) Királyomat …és most szó szerint fordítva így: „meg-neki-töm imát meg-neki-töm” - vagyis, a kenyeret adó Istent halmozza el imádsággal, mialatt mindenkinek ad a kenyérből. Mily érdekes visszhangja ennek a 2000 évvel későbbi jézusi intés így: „Egyétek4 ez az én testem, amit adok a világ életéért!”
A „kenyér” benned isteni erővé válik. Az ilyen „istenes gondolkodás másik alapja az „Élő-Víz”. Jézus így tanított erről: „…Valaki pedig azon vízből iszik, melyet én adok neki, soha meg nem szomjúhozik, hanem ez a víz örök életre buzgó kútfeje lesz őbenne.” (Jn. 4:24)
Gudea nyíltan hirdette a Szeretetet, és itt láthatjuk ránk maradt emlékét, az élet vizének kútfejét kezében tartó szobrát. - És így tanít:”A Te szíved a SZERETET kelyhe, melyből úgy kell kiáradni annak, mint a kezemben lévő pohárból az életvize árad.”
Abban a két évezredben, mely Gudeától Jézusig terjed, találunk királyságokat, amelyek a szereteten alapuló emberi jólétet és a boldog polgári életet akarták biztosítani a társadalomnak, de a gyűlöleterősebb volt. A „szeretet törvényét” legyőzte a „szemet-szemért, fogat-fogért „ ideológia kegyetlensége. És abban a pillanatban, és azon a helyen, ahol ez a „hóhér-törvény” a legerősebb - megjelenik az Isten Fia, aki azt tanítja:
„Én új törvényt adok Nektek, hogy egymást szeressétek!”
Jézusnak valóban „új” törvényt kellett adni azért, mert a Gudea óta eltelt két évezred alatt bizony igen megromlott az emberi lélekben a Szeretet.
Szűz Mária
Mária, Jézus Urunk édesanyja, az öröktől fogva lett és a nagy Teremtésben részes „Fény-Szűzének” éppen olyan reinkarnációja, miként Jézus - a sumér Én-Lil - a „Fény-Fia” megtestesülése. Így Anya a Fiától és a Fiú az Anyjától nem elválasztható.
„Boldogasszony Anyánk…” - így fohászkodik a magyarság az égi Anyánkhoz, és mindenki Jézus Édesanyját, Máriát - érti Boldogasszonyunkként. Bobula Ida, az „Ősvallás Istenasszonya” című fejtegetésében igen jól bebizonyította, hogy a magyar népnek már megvolt a Boldogasszonya a római vallásra térítés előtt is, és Gellért püspök javaslatára rendelte és I. István királyunk azt, hogy Boldogasszonyunk Mária legyen. Jól is van ez így, hiszen Jézus Édesanyja volt az égi Boldogasszonynak embertestben megjelent alakja és a római vallás is csakúgy Égkirálynőnek tartja és hiszi Máriát - a Szűzanyát - miképpen az ősvallás Istenasszonya is az volt.
„Az Égkirálynő - avagy a Szűz, aki szül!...”. A hozzánk legközelebb álló forrás, mely az ég királynőjéről beszél, az a Biblia. Itt Jeremiás könyvében a következőket olvashatjuk: „Abban a dologban, mit szóltál nekünk Jahwe nevében, nem hallgattunk rád, hanem azt cselekedjük, amit a mi szánkkal fogadtunk, hogy füstölgő áldozatot viszünk az Ég Királynőjének és neki italáldozattal áldozunk, miképpen cselekedtük mi és az atyáink és a mi királyaink és a mi fejedelmeink Júda városában és Jeruzsálem utcáin… mert akkor beteltünk kenyérrel és jó dolgunk volt és semmi rosszat nem láttunk.” (Jer. 44:15-17)
Ki lehet az az Istenség, akit még Jahwénál is jobban tiszteltek a Jeremiás korabeli zsidók? Honnan ered ez a tisztelet, mely az „apáink” - vagyis a tradicionális népi hagyomány - maradékaként található meg náluk?
A szakirodalom szerint (Masoretic Text, Targum) az „Ég királynője” szerepel így is: „”Ég csillaga”. Ebben az esetben tehát Istárra, a Vénuszra (Esthajnalcsillagra) vonatkozik. Mezopotámiában Őt a sumérok „Innana” vagy „Ninanna” néven emlegetik, Egyiptomban „Isis”, Karthágóban „Tanit” és a turáni népeknél „Ana-Hita” a neve. Ő a görög „Demeter”, „Aphrodite”, a római „Minerva” és „Vénusz”.
Bemutatom az amulettet. Az ima, amit leolvastam róla (Badinyi) így szól: „Tur-Dis (Tordos) oltalmazója. A minden titkot ismerő Nagyasszony, Vigyázó Két Szemed óvjon Napatyánk fényében!”
Az amulett mellett talált 26 istennő szobrocska is az anyaistennő kultuszának, vagyis annak a hitnek a bizonylata, mely az örök Isteni Gondviselést az „Égi Édesanya” mindenkit elérő jóságának tekintette. Ez a hit pedig a magyari népek, a „nagy, hatalmas nemzetség” sajátja volt, amit a szkíták is vallottak. Ők a palesztinai Szkítopolisz alapítóinak utódai is, azok a galileai „gojimok”, akiket a zsidók üldöztek. A „Szkíta Szűzanya” fején olyan rozettát viselt, mint ami az oroszlánjainkon van Istar-Gam szentélyében.
A magyarországi marxista uralom alatt Istar-Gamnak a tizennégy oroszlánjából tizenhármat levakartak a falról „ismeretlen tettesek”. Tehát olyanok, akik ismerik a hagyományt, de akik az Égkirálynő - Szűzanya-Innana-Ilama - Mária hiedelem ellenségei.
Mária származása
Miként az ismert, a zsidóságnak is megvan a saját „Messiás-várása”, de ez abban különbözik a sumér-szkíta hiedelemtől, hogy a zsidóság politikai megszabadítót várt és vár ma is, akinek nem tartozéka az „Anya” és még kevésbé a „Szűzanya”, az „Égkirálynő”, az „Anyaistennő”, hisz a héber nyelvnek még szava sincs ez utóbbira. Ennek ellenére a júdai-kereszténység vallásfilozófiája és tanítása mégis mindent elkövet annak érdekében, hogy Jézus Édesanyját - Máriát - zsidó származásúnak hirdesse.
Jézus anyjának származása eddig egyszerű elintézést nyert azzal a „papi információval”, hogy „Mária zsidó volt”. Talán kutassunk együtt egyházi iratokban. Megtaláljuk Szent Jeromos (meghalt Kr.u. 420-ban) levelét, melyet Heliodoruszhoz intézett, és ebben azokat az adatokat, amelyeket az „Apokrif Evangéliumok” egyike, „Mária születéséről szóló könyv”-nek nevez. Ebben az I. fejezet így szól:
„Mária Názáretben született és az Úr templomában nevelkedett. Apját Joakimnak, anyját Annának hívták. Anyja is názáreti születésű volt, apja pedig Bet-Lehemi.”
A VI. fejezetben így olvashatjuk:
„A harmadik évben - a csecsemő idejének végeztével - elvitték a Szűzet az ő ajándékaival együtt az Úr templomába. E templom körül 15 lépcső volt a feljárat, tudniillik a templom egy magaslat tetején épült, és nem lehetett másképpen felmenni a templom kerületén kívül lévő szentélyhez, csak a lépcsőkön át… A gyermek érdekbeni törvényszerű szertartás teljesítése után a templomudvaron hagyták a Szűzet, hogy a többi hajadonokkal együtt legyen nevelve… a szülők pedig hazatértek.”
Nézzük, hogy mit mond a Biblia a „Magaslatok helyeiről”:
„Űzzétek ki akkor a Földnek minden lakosát a ti színetek elől és veszessétek el minden írott képeiket és minden öntött bálvány képeiket is elveszessétek és minden magaslataikat rontsátok el.” (4Móz. 32:52) - … „és elvesztem a ti magaslataitokat. És elpusztulnak oltáraitok és összetörnek Nap-oszlopaitok…” (Ez. 6:3-4) - „Elrontá az idegen istenek oltárait és a magaslatokat, a bálványokat eltöreté és az asérákat.” (2Krón. 14:4)
És így lehet végigfolytatni a bibliai idézeteket arra, hogy ezek a magaslatok és az azokon épült szentélyek nem a zsidó istenek templomai voltak, hanem a kánaáni és a zsidók előtti ősnépnek ősvallásához tartoztak. Nyugodtan mondhatjuk: a sumér vallás templomainak. Tehát a magaslatokon az ősi hitnek a templomai voltak és ezeket a zsidók lerombolták.
Ha már Máriát a magaslatokon lévő templomba vitték, akkor az semmiképpen sem lehetett „zsidó” templom, mert hiszen zsidó nőszemély csak a sátor pitvarába léphetett be, és nincs semmiféle szidó szentély, vagy templom, vagy egyházi közület, ahol nőket is tanítottak a templomban. Mária tehát csak az ősi hit templomában nevelkedhetett és ez ékes bizonyítéka annak, hogy sem születésileg, sem neveltetésileg zsidó nem volt, hanem galileai - azaz sumér.
A másik bizonyíték az, hogy „Názáretben csak Kr.u. 60. körül épül fel az első zsinagóga, „és a zsidó őstörténész - Josephus Flavius - Názáretet meg sem említi a zsidó települések és egyházközösségek között, minek következtében biztosra vehetjük, hogy Mária születésekor - Názáretben - sem zsidó vallási élet, sem zsidó templom - zsinagóga - nem volt.
Ha valaki „jó kereszténynek” vallja magát, akkor legalább azt kellene tudnia a saját Evangéliumából, hogy mit mondott Jézus akkor, amikor Őt a „Dávidi-vonalhoz” való tartozására vonatkozóan kérdezték a zsidók, és Jézus a 110. Zsoltárra hivatkozik, ahol „Dávid Urának mondja őt” és azt kérdezi vissza a zsidóktól: „Akkor mi módon fia neki?” (Lk. 20:41-44) - De Jézus szava a 110. Zsoltárra való hivatkozással mást is mond. Ugyanis: ha Jézus magát nevezi „Dávid Urának”, akkor a zsoltárnak az a része is Jézusra vonatkozik, ami így szól: „Pap vagy Te örökké Melkizedek rendje szerint!”
Megerősíti ezt Pálnak a zsidókhoz írt levele, amikor Jézust ő is így nevezi: „Örökkévaló főpap a Melkizedek rendje szerint.” (6:20).
Tehát Jézus a melkizedeki nemzetségből származik, éppen úgy, mint Édesanyja is. Kutassunk együtt Melkizedek után.
Pál idézett levele „Salem” királyának nevezi, ugyanúgy, mint később Hieronimus is, de ő „Salemet” azonosítja „Szkítopolisszal”. Itt már a szkíta nemzetségnél vagyunk, tehát a paradicsomi szépségű és fekvésű Szkítopolisz vidékén élt és működött egykor Melkizedek a felséges Isten papja, aki - ugyanúgy mint Jézus - kenyeret és bort adott híveinek a saját isteni rendje szerint. - A görög mitológia úgy mondja, hogy „Bar-Kus”-t itt Szkítopoliszban nevelték fel a nimfák, és itt telepítette a híres szőlőültetvényeket. Hozzánk még közelebb hozza ez a mitológiai eset Szkítopoliszt, mert „Bar-Kus = Nimrud” görög neve. Így tehát Szkítopolisz „Nimrud” ősapánk városa volt.
Kutassuk csak ki azt is, hogy mi volt Szkítopolisz régi neve? - A Kassita (Kusita) időből származó „Amarna-szövegekben” így taláható meg „Bit-Sa-An” és Betlehem neve is, mellette így: „Bit-Lah-Mi”. (Bit-Sa-An = égarcúak háza, Bit-Lah-Mi = Fény Szűzének Háza)
This page was last updated: October 1, 2009
